Karate
Sterck Laura
Csapatkapitányunk szerint az új edző által hozott frissességet kell kihasználniuk szombaton.
Dakos Noémi szerint nagyon sok mindenben változtatni kell a pályán és a fejekben is ahhoz, hogy sikeres legyen a szombathelyi párharc.
Csapatkapitányunk és vezetőedzőnk a sorozatos rossz meccskezdés mellett kitért Bató Lili sérülésére, illetve arra is, milyen feladatok várnak rájuk a Vasas SC elleni összecsapás előtt.
Csapatkapitányunk kiemelte, hogy a beilleszkedéssel senkinek nem akadt gondja, ám a pályán még kell idő, hogy tökéletesen összecsiszolódjanak.
A Magyar Sport Napja alkalmából beszélgettünk kézilabdacsapatunk kapitányával.
Az MTK Budapest sportolóival beszélgettünk pályafutásukról, megélhetésükről, valamint a sporton túli életről. Résztvevők: Németh Krisztián (labdarúgó), Tóth Krisztián (dzsúdós), Dakos Noémi (kézilabdázó), Somody Soma (párbajtőröző), Gadányi Zoltána (evezős), Polivka Dóra (edző)
A csapat sikeressége mellett Dakos Noémi hétről hétre remek teljesítményt nyújt, Vágó Attila pedig igyekszik frissen tartani a játékosokat a sorozatterhelés alatt.
Hat sportolónk/edzőnk részvételével a labdarúgókkal közösen szerveztünk háttérbeszélgetést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Kobela Tamara után Pelczéder Orsolya és Dakos Noémi is az „Adni jó kupa” baráti kör alapítványt támogatja.
Csapatkapitányunk a Kisvárda elleni remek védekezést mentené át hétvégére.
123456 | Következő oldal » |
---|