Taekwondo
Salim Sharif
Golovin Vlagyimir alapemberei közül négyen sérültek.
Az MTK Budapest női kézilabdacsapatának felkészülését sérülések nehezítik. Szádvári és Bacikova sem egészséges.
Balog Bea és Török Petra közel egyidőben sérült meg, így a tavaszi szezon jelentős részét nélkülük hozta le a csapat. „BB” és „Pötyi” együtt végzik a rehabilitációt, így vélhetően együtt is térhetnek vissza. A konditeremben kerestük fel a két kézilabdázót.
Május 31-én született Balog Beáta, az MTK Budapest kézilabdázója. Isten éltessen BB!
Az MTK kézilabdázói, Balog Bea és Török Petra komoly sérülésből lábadoznak. Öröm az ürömben, hogy a csapattársak együtt küzdenek a gyógyulásért, közösen járnak gyógytornára és végeznek regeneráló edzéseket.
Már a jövőt tervezi Golovin Vlagyimir, az MTK Budapest női kézilabdázóinak vezetőedzője, holott még a Szeged elleni idényzáró hátravan, és előtte az olaszok ellen is játszik a csapat
Mint az a női kézilabda eseményeket követők számára ismeretes, a Magyar Kézilabda Szövetség kisorsolta a Török Bódog Magyar Kupa négyes döntőjének párosítását. Március utolsó hétvégéjén, az elődöntőben az MTK Budapest az FTC-Rail Cargo Hungária csapatával néz majd farkasszemet, míg a másik ágon Győri Audio ETO KC – Érd rangadó lesz. A sorsolásról Horváth Attilát, a kék-fehérek mesterét kérdeztük, aki elárulta, nem érte meglepetés.
A szerdai, kecskeméti Magyar Kupa mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést az MTK Budapest szélsője, akitől megtudtuk, hogy elszakadt az első keresztszalagja, az oldalsó pedig részlegesen. Az orvosok csak négy-hat hét múlva tudják megműteni, majd fél év kihagyás vár rá.
A HUFBAU-AKKER Kecskeméti NKSE elleni győzelmével a Magyar Kupa legjobb négy gárdája közé jutott az MTK Budapest női kézilabdacsapata.
Az utolsó két fordulóban az MTK Budapest a Dunaújváros Kohász KA-t fogadja, majd Érdre utazik. Ahhoz, hogy ne végezzen az utolsó előtti helyen Vácott kellett volna legalább egy pontot kiharcolnia. Tekintve, hogy a Vác egyik mérkőzése az egy ponttal utolsó Szeged ellen kerül sorra: csak a győzelem jelentett volna létbiztonságot.
12 | Következő oldal » |
---|