Karate
Sterck Laura
Golovin Vlagyimir alapemberei közül négyen sérültek.
Hétfőn megműtötték Lilija Gorilszka jobb térdét. A beavatkozásra már korábban szükség lett volna, de most volt rá alkalom. A műtét sikerült, de az MTK Budapest 77-ese idén már nem léphet pályára.
A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen megsérült Valovics Nóra kézközépcsontműtéte is sikeres volt, de nála is hat hét a várható felépülési idő.
Wolf Alexandra ugyan régebben esett át műtéti beavatkozáson, de a szintén sérült Szádvári Krisztinával együtt még ő is csak a rehabilitációnál tart.
Egy szó, mint száz, az alapemberek közül négyen hiányoznak, és akkor még nem ejtettünk szót a sérüléséből néhány hete visszatérő Balog Beáról és Török Petráról…
Az előzmények ismeretében az Ipress Center-Vác ellen – november 21-én, Vácott – pályára lépő csapat összeállítását a vezetőedző csak az utolsó pillanatban hirdeti ki.