Atlétika
Nagy Marcell
Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni karikával bejutott a vasárnapi döntőbe a milánói világkupán.
Szolnokon rendezték a masters gyorsasági országos bajnokságot, hatvanhét egyesület közül első helyen végeztünk az éremtáblázaton. Negyvenöt sportolót neveztünk, mindannyian hozzájárultak a sikerhez.
Az első félidő után egy góllal vezettünk, végül 31-30-ra kikaptunk.
Húszéves reménységünkkel, Demeter Marcell-lel azután beszélgettünk, hogy kiharcolta a részvételt a junior Európa- és világbajnokságra. A korosztályos világversenyek előtt augusztus elején a budapesti Masters-versenyen, a világ legjobbjai ellen is tatamira léphet.
Szatmári András és Wimmer Dorina lép pástra Olaszországban a vívók világbajnokságán.
Főként a romantikus filmek és vígjátékok szerepelnek a listán kézilabdázóinknál.
A magyar férfi teniszválogatott Keszthelyen fogadja a török csapatot a Davis-kupa szeptemberi osztályozóján.
Az MTK Budapest kiválósága, Fucsovics Márton – aki a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar teniszező – pozitívan értékelte szezonja első fél évét, úgy érzi, jó úton halad az idénre kitűzött céljai elérésében, a jövőt illetően pedig még magasabbra teszi a lécet.
Eddigi másodedzőnk, az NB I/B-s csapatunk (MTK-TFSE) vezetőedzője, Hegedűs Péter veszi át élvonalbeli együttesünk irányítását.
Az MTK Baráti Kör és a Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság 2023. július 24-én, hétfőn, 11:00 órakor Weisz Richárd olimpiai győzelmének 115. évfordulója alkalmából megemlékezést tart a Kozma utcai zsidó temetőben, az első magyar olimpiai bajnok birkózó síremlékénél.
« Előző oldal | 308309310311312313314315316317318 | Következő oldal » |
---|