Cselgáncs

Jelentkezz itt: kobza.miklos@mtk1888.hu, telefon: +36 30 479 9901 

Az MTK Budapest – újkori – judoszakosztálya viszonylag fiatal, mert 2019 júniusában igazoltunk át összesen 16 versenyzőt a Pénzügyőr SÉ-ből, valamint a KSI SÉ-ből, és a szakosztályi struktúra, a versenyzői állomány azóta is folyamatosan fejlődik. Szakosztályunk taglétszáma az elmúlt közel egy évben 30 fő fölé emelkedett, ami az versenyeredményeink mellett egyértelműen mutatja a fejlődésünket.

A szakmai stáb rövid bemutatása:

Kobza Miklós szakosztályvezető: 2004-től a BHSÉ-ben volt utánpótlásedző, ahol tanítványai számos országos bajnoki címet és érmet szereztek, illetve volt olyan tanítványa, aki ifjúsági Európa-bajnokságon, egyéniben VII. helyezett lett, a csapatversenyben pedig ezüstérmet szerzett. 2016-ban szakmai okok miatt átigazolt a Pénzügyőr SÉ-be, hat tanítványával együtt. Az átigazolás után együtt edzettek Pánczél Gábor vezetése alatt a többi KSI-s versenyzővel, ahol a közös munka keretében igyekeztek a tanítványainkból kihozni a legtöbbet. 2019-ben a körülmények sajátos alakulása miatt került át az MTK Budapest kötelékébe, és ennek köszönhetően a Pánczél Gáborral 2016-ban megkezdett közös munkát már azonos klubban folytathatták tovább. Jelenleg a szakosztályvezetői munkája mellett segíti Gábor munkáját a felnőtt, junior és ifjúsági korosztályban, illetve közösen felügyelik az utánpótlásépítést.

Pánczél Gábor, az MTK Budapest judoszakosztályának vezetőedzője, szakedző, mesteredző, VI.DAN-os mester. Testnevelőtanár (TF), szakedző (TF), környezetvédelmi szakelőadó (ÁIGF).

1993, január 1-jétől dolgozik judoedzőként. (25 évet a KSI SE-ben). Az elmúlt 26 évben több száz országos bajnok, és kiemelkedő nemzetközi eredményeket felmutató versenyző került ki a kezei közül.

15 Európa-bajnoki arany érem (ifi, junior, U23, felnőtt), világbajnoki arany , és rengeteg egyéb érem fémjelzi munkáját. A pekingi (Baczkó Bernadett), a londoni (Joó Abigél) és a riói (Joó Abigél, Tóth Krisztián) olimpián is részt vett, VII.  V. és VII. helyezéssel tért haza tanítványaival.

Korábban Magyarország legeredményesebb szakosztályában dolgozott hosszú évekig.

2019-től az MTK Budapest judoszakosztályában készíti fel a versenyzőket a minél magasabb szint elérésére. A 2020-as (21-es) olimpiára, tanítványa, Tóth Krisztián már kvalifikálta magát.

2017-től a Magyar Judo Szövetség férfi szövetségi kapitányaként is tevékenykedik.

Munkájának meghatározója a kreativitás és az innováció. Ezért rengeteg funkcionális tréninget fejlesztett ki, illetve sajátított el, és ezt ötvözte az általunk kifejlesztett légzéstechnikai programmal.

Kasza Norbert, utánpótlásedző 2019 szeptemberében csatlakozott az MTK Budapest csapatához tíz tanítványával együtt. 2014-től BHSÉ-ben volt edző, ahol elsődlegesen tanfolyamos, és versenyzőelőkészítő csoportokat vezetett. A tanítványai közül, akik felkerültek a versenyzői csoportokba, többen a korosztályos országos bajnokságokon is érmesek lettek. Jelenlegi feladatai közé tartozik a serdülő- és diákkorcsoportú versenyzők felkészítése, versenyeztetése és menedzselése, továbbá folyamatosan építi a tanfolyamos bázist és részt vesz az iskolai programokban.  Céljai között szerepel, hogy a kezei alól kikerülő versenyzők nemzetközileg is eredményesek legyenek.

dr. Fehér Zsófia, utánpótlásedző, szintén 2019 második félévében került az MTK Budapest kötelékébe a KSI SÉ-től, ahol több mint húsz évet töltött el összesen, versenyzőként és edzőként. Sikeres versenyzői pályafutása (több korosztályos országos bajnoki cím és érem) után edzőként tevékenykedett a KSI SÉ-ben, ahol elsődlegesen a tanfolyamok építésében ért el sikereket, és szerzett komoly tapasztalatokat. Zsófia a civil állása mellett aktívan segíti a szakosztály munkáját az utánpótlásépítés tekintetében. Elsősorban a tanfolyamos csoportok munkájába segít be és tartja a kapcsolatot a kisebb klubok edzőivel és megosztják a közös tapasztalataikat.

A szakosztály munkájának és eredményeinek rövid bemutatása:

Az MTK Budapest judoszakosztálya a magyarországi klubok között folyamatosan a legeredményesebbek között szerepel. A szakmai háttér tekintetében ez biztosítva van, nemcsak hazai hanem nemzetközi szinten is, tekintettel arra, hogy a klubunk legeredményesebb versenyzője Tóth Krisztián, aki jelenleg a magyar judo legeredményesebb versenyzője is egyben, olimpiai éremesélyesként készül a tokiói olimpiára. Versenyzőnknek mindent megadunk annak érdekében, hogy eredményes olimpiai szerepléssel öregbítse a magyar judo és az ország hírnevét.  Tóth Krisztián világbajnoki ezüstérmesként, junior világbajnokként, Európa-bajnoki bronzérmesként és olimpikonként több olyan magyarországi utánpótláskorú gyermeknek példaképe, akik segítségével folyamatosan felépítjük Magyarország legerősebb utánpótlásbázisát is.  A szakosztályunk munkáját az utánpótlásépítés tekintetében az jellemzi, hogy igyekszünk szoros kapcsolatokat kiépíteni kisebb klubokkal, iskolákkal, és óvodákkal. 2016-ban kezdtük el ezt az utánpótlásépítési programot, amelynek keretében több iskolával, óvodával és kisebb, elsősorban a tanfolyamos bázisokat építő klubokkal építettünk ki jó kapcsolatokat. Ezen programunk mentén képesek vagyunk folyamatosan kutatni a potenciális tehetségeket, akiket idővel integrálni tudunk a szakosztályunkba. A más intézményekkel való együttműködéseinket a kölcsönösség és a viszonosság elvén alapulva alakítottuk ki, így hosszú távon biztosított a közös és eredményes munka. Tóth Krisztián mögött ott sorakoznak a fiatalok is. Ebben a mezőnyben első helyen Gőz Roland áll, aki 2019-ben junior Európa-bajnoki és junior világbajnoki ezüstérmet szerzett, valamint U23-as Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Ezek az eredmények azt vetítik előre, hogy a felnőtt korosztályban is eredményes versenyző válhat belőle nemzetközi szinten. Fontos kiemelnünk, hogy számunkra nagy jelentőséggel bír, hogy az utánpótlás-korosztályokon kívül a felnőttmezőnyben is eredményes versenyzőket tudjunk adni a magyar judosportnak és az országnak. Gőz Roland után több olyan ifjúsági és serdülő versenyzőnk is van, akik már a saját korosztályukban Európa-kupa viadalokon voltak érmesek, tehát bizonyították, hogy bennük van az a potenciál, hogy először nemzetközi korosztályos világversenyeken, majd a későbbiekben a felnőtt nemzetközi mezőnyben is eredményesek legyenek és olimpikonokká válhassanak.

2021-ben klubunk dzsúdósa – Pánczél Gábor tanítványa –, Tóth Krisztián olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett.

Facebook

Edzés: 1149 Budapest, Rákospatak utca 13-27.

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!