Szép sikereket értek el az MTK sakkozói az ifjúsági és a felnőtt csapatbajnokságon. Remek hír, hogy Marosi Levente U16-os válogatott lett.
Sakk 2014.11.18 Megszerezte első győzelmét az MTK az NB II-ben
A tavalyi bajnokság ötödik helyezettje, a Fót SE vendégeként, hat ifjúsági korú játékossal felálló kék-fehér gárda szép sikert aratott, ezzel is tisztelegve a klub 126. születésnapja előtt. Győzelmével a csapat felzárkózott a Honvéd ASE mögé a tabella második helyére.
Mekezdődtek a a sakkozók ifjúsági-, és folytatódtak a felnőtt csapatbajnokság küzdelmei
A Nemzeti Ifjúsági Csapatbajnokságon az MTK I. csapata bronzérmet szerzett, és ezzel a második legeredményesebb budapesti gárda lett. A 32 fős mezőnyben előzetesen ötödik helyre rangsorolták az első három táblán, a Brüll Alfréd Akadémiába felvett tagokkal felálló együttest.
Az MTK (a szintén budapesti Barcza GSC mellett) a legnagyobb létszámban induló egyesület, mindkét bajnokságban két egysége szerepel.
MTK sikerektől hangos a hazai sakkélet. Az újjáépülő szakosztály alulról építkezve igyekszik a régi sikerek nyomába eredni, a klubnál a csapatbajnoki eredményeknél is fontosabb az utánpótlás toborzása és nevelése.
Esélyesként ült az asztalokhoz sakkcsapatunk a két éve még első osztályban vitézkedő BEAC ellen, mégis eldöntetlenül végződött a mérkőzés. Ez is a BEAC játékosa alaphibájának volt köszönhető: Marosi Levente ellenfele szabálytalanul tartotta zsebében mobiltelefonját.
A sakkban is létezik mesterhármas, legalábbis MTK-módra. A csapatbajnokság nyitófordulójában három gárda is nyerni tudott, olykor erősebb ellenfeleket is leküzdve.
Lengyel Levente magyar sakkozó, Maróczy-díjas, nemzetközi sakknagymester, sakkolimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki és magyar bajnoki ezüstérmes, mesteredzőtől búcsúztunk ma a Farkasréti temetőben. Emlékét őrizzük!
Megkezdte a felkészülést a rekord tagszámú sakkszakosztály. Az elmúlt napokban már hetvennyolcan gyakoroltak a táblák mellett. Túl sok idő nincs, hiszen szeptember 28-án már tétmeccsen kell asztalhoz ülniük.
« Előző oldal | 29303132333435 | Következő oldal » |
---|