Egy arany- és egy bronzérmet szereztek az MTK Budapest sakkozói a korcsoportos magyar bajnokságon.
Jelenleg is zajlik Balatonlellén a korcsoportos magyar bajnokság, a legjelentősebb egyéni utánpótlás-verseny a hazai viszonyokat tekintve. A bajnokságon 24 MTK Budapest játékos vesz részt, ezzel a kék-fehéreké a legnépesebb delegáció a mezőnyben, mely eredményességét illetően is az élmezőnybe várható.
Az MTK Budapest sakkszakosztálya, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium színháztermében búcsúztatta a rendkívül sikeres, 2014/15-ös szezont. A díjátadó előtt sort kerítettek arra is, hogy megmérkőzzenek egymással.
A 2014/15. csapatbajnoki szezon végeztével az NB II Erkel-csoportjában győztes MTK, valamint a Budapesti I. osztályban ezüstérmes MTK II. is jelezte a szövetségnek, magasabb osztályba lépne. A kérdés a versenybíróság döntésének értelmében eldőlt, mindkét gárdának sikerült a feljutás, ahogy korábban a harmadik számú csapat is kiharcolta az erősebb ligába való költözést.
A Magyar Sakk Szövetség által Hajdúböszörményben megrendezett Rapid Országos Bajnokság egyéni versenyén összesen 11 MTK sportoló indult. A csapatversenyen mindhárom korosztályban egy-egy négyfős egység képviselte a kék-fehér színeket, így a három csapatban összesen 17 MTK-s sakkozó vett részt a megmérettetésen.
Mindössze fél pont, de az megmaradt az előnyből az NB II Erkel-csoportjának zárólistáján. 108 mérkőzés után bajnok lett a csapat.
A Budapesti Felnőtt Csapatbajnokság I. osztályának utolsó fordulójában bravúros győzelmet aratott az MTK II., a gyakorlatilag behozhatatlan előnnyel vezető, és eddig minden mérkőzését megnyerő Aquaréna Kőbánya SC II. otthonában.
A Brüll Alfréd Akadémia sakk-programjának első országos bajnoki címének örülhettünk Húsvétkor.
Igazi rangadó volt az MTK – MLTC mérkőzés a Budapest I. osztályú csapatbajnokságban. A kissé tartalékos MTK-nak végül szoros küzdelemben sikerült legyőznie hasonló játékerőt képviselő ellenfelét, így megvan az esély, hogy a csapat megszerezze a valószínűleg feljutást jelentő második helyezést a bajnokság végén.
A hétvégén befejeződtek az MTK sakk-utánpótlásának versenyzési lehetőséget biztosító Budapest Ifjúsági Csapatbajnokság küzdelmei. Remek dolog, hogy egy évvel azt követően, hogy először elindult el az MTK az ifjúsági bajnokságban, eljutott oda, hogy az egyik legmeghatározóbb fővárosi utánpótlás-nevelő műhellyé vált.
« Előző oldal | 272829303132333435 | Következő oldal » |
---|