Hírek

Sakk 2015.12.18 Három meccs, három győzelem

Három meccs, három győzelem Az MTK Budapest mindhárom együttese asztalhoz ült a Budapesti Felnőtt Csapatbajnokság ötödik fordulójában. A kék-fehérek sakkcsapatai szépen zárták az évet, százszázalékos mutatóval hozták a játéknapot.

Sakk 2015.12.11 Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap Nem úgy alakult a Nemzeti Csapatbajnokság hatodik játéknapja, ahogy azt az MTK Budapest versenyzői remélték: mind a Szentgotthárd, mind a Honvéd ASE felül tudta múlni a kék-fehéreket.

Sakk 2015.12.02 Győzelem és döntetlen az ötödik fordulóban

Győzelem és döntetlen az ötödik fordulóban Az MTK Budapest sakkszakosztályának történetében először rendeztek dupla, hazai meccset a Nemzeti csapatbajnokság ötödik játéknapján. Az első csapat a Decs 1990 ellen, míg a második a Salgótarjáni TSÉ-vel meccselt.

Sakk 2015.10.20 Tripla siker

Tripla siker Újabb tripla győzelemnek örülhettünk, a Budapesti csapatbajnokság 3. fordulójában.

Sakk 2015.10.10 Sakksikerek minden szinten

Sakksikerek minden szinten Több fronton is helyt kellett állniuk a kék-fehér versenyzőknek, és mindenki kitett magáért.

Sakk 2015.09.29 Terbe Julianna (nagy)mesteri terve

Terbe Julianna (nagy)mesteri terve Ugyan alig vagyunk túl a naptári év felén, a közelmúltban véget ért U20-as sakk világbajnokság jó apropót kínált arra, hogy elemezzük a szezon eddigi történéseit Terbe Juliannával, az MTK Budapest fiatal tehetségével, a Brüll Alfréd Akadémia tagjával.

Sakk 2015.09.25 Egy sima, egy fordított

Egy sima, egy fordított A héten startolt a sakkozók Budapesti felnőtt csapatbajnoksága, és az MTK Budapest versenyzői a másod-, illetve harmadosztályban is érdekeltek voltak. Előbbiben nagyarányú győzelmet arattak a kék-fehérek, míg utóbbiban szoros meccsen maradtak alul.

Sakk 2015.09.16 Mátra SE - MTK Budapest II 1-11

Mátra SE - MTK Budapest II 1-11 Az NB II. nyitófordulójában a budapesti csapatbajnokságról frissen feljutott MTK II. kiütéses győzelmet aratott az Erkel csoportban tavaly 4. helyezést elérő Mátra SE vendégeként, és ezzel jelenleg a csoport élén áll. Szabolcsi János csapatkapitány beszámolója.

Sakk 2015.09.15 Eredményeivel hálálja meg a bizalmat

Eredményeivel hálálja meg a bizalmat A hétvégi, gyöngyösi NB II-es csapatbajnokság első fordulója után beszélgettünk Marosi Leventével, az MTK Budapest - Brüll Alfréd akadémista sakkozójával.

Sakk 2015.09.02 Ifjúsági negyedik, gyermek nyolcadik hely a Nemzeti csapatbajnokságon

Ifjúsági negyedik, gyermek nyolcadik hely a Nemzeti csapatbajnokságon Még az oviból idén elballagó is nyert két partit

« Előző oldal 26272829303132333435 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!