Atlétika
Nagy Marcell
A Brüll Alfréd Akadémia sakk-programjának első országos bajnoki címének örülhettünk Húsvétkor.
A Miskolcon rendezett egyéni Diákolimpia országos döntőjének, az értékszámos lányok VI. korcsportjában (1995 - 1997 között születettek), Terbe Julianna, 10-ből 9 pontos eredménnyel, elhódította a Magyarország Diákolimpiai bajnoka címet.
Az MTK sportolójának legfőbb riválisa Szente Varga Fruzsina volt, aki a hazai 20 év alatti női ranglista éllovasa (ott Terbe a 2.). A hatfős mezőny többi része az értékszámok alapján klasszisokkal kisebb játékerőt képviselt. Így a tízfordulós, oda-visszavágós körmérkőzés során a két esélyes leány nem apellálhatott arra, hogy vetélytársa ellen, a kevésbé esélyesek pontokat fognak elcsípni. Meglepetésre Fruzsina már a második fordulóban csak döntetlent ért el. Júlia előnyben ülhetett le játszani vele szemben, azonban a világos bábukat vezető ellenfele, izgalmas mérkőzésben legyőzte őt, átvette a vezetést is. A másnapi visszavágókon mindketten megnyerték az összes meccsüket. Az MTK Budapest versenyzőjén volt a nyerési kényszer. Juli azonban világos színnel, szép játékkal tudott nyerni, és fél pont előnnyel megszerezte az első helyet.
– A Diákolimpia országos döntőjére mindig nagy lelkesedéssel megyek, immár több mint tíz éve – mondta a Brüll Alfréd Akadémia tagja. – Szívesen beszélgetek sakkozó barátaimmal, előre várom, hogy újra jól érezzem magam szobatársammal, de sajnálattal kell látnom, hogy egyre kevesebben maradtunk a felsőbb korosztályokban. Természetesen a legizgalmasabb rész maga a verseny, az éles partik. Szeretem, ha sok erős ellenfelem van. Elsősorban tanulni megyek, és csak másodsorban akarok nyerni. Szerencsére a tanulás kifizetődő, így van, hogy felállhatok a dobogó legtetejére.
Összesen tizenegyen képviselték az MTK Budapestet Miskolcon. A maga korcsoportjában az első tíz között végzett Balogh Judit Dóra (4.), Eörsi Pál (7.), Berta Sándor (9.), valamint Koltai Dóra (9.).