Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
Közel egy hét telt el a hatodik hely megszerzése óta, így vezetőedzőnket kértük meg, hogy idézze fel a rájátszás pillanatait és értékelje azokat.
Most hétvégén Leányfalun játszott a csapat, ahol egyszer nyertek, egyszer kikaptak.
Három mérkőzésen át küzdött csapatunk az UTE U21 ellen az ötödik pozícióért, de a mindent eldöntő találkozón nem sikerült nyerni.
Játékosunk azt a mentalitást szeretné továbbvinni vasárnapra, amit az előző összecsapás utolsó három szettjében mutattak.
Vasárnap lezárul a bajnokság, eldől, hogy mi vagy a lila-fehérek szerzik meg az ötödik helyet.
Az 5. helyért folyó párharc első mérkőzését az UTE U21 nyerte, ezúttal pedig hazai pályán mi győzedelmeskedtünk 3:2-re, ezzel pedig biztossá vált, hogy a harmadik mérkőzésen dőlnek el a helyezések.
Hetey Tamás és a csapat átbeszélte az első mérkőzésen elkövetett hibákat, mindenképpen győzni szeretnének a lila-fehérek ellen.
Az első meccsen nem sikerült nyernünk, május 2-án újból a lila-fehérek várnak ránk.
Két csapatunk is a középszakasz utolsó fordulójában lépett pályára hétvégén.
Nagy csatában, öt szettben kaptunk ki Újpesten.
123456 | Következő oldal » |
---|