Atlétika
Krizsán Xénia
Szorgosan gyűjtögettük a pontokat vasárnap, így hét helyet ugrottunk előre a szombati naphoz képest.
Világbajnok kardvívónk és az atlétikai világbajnokság kulcsszereplői végezhettek el kezdőrúgást.
A hétvégi atlétikai szuperliga második napján sem lassított szakosztályunk.
Gerelyhajítónk és hármasugrónk is a selejtezőben búcsúzott a budapesti rendezésű atlétikai világbajnokságon.
Egyesületünk sportolója az Index újságírójának mutatta be a gerelyhajítást, de arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg szeretett sportágával. Anginak szerdán 11:55 órától szurkolhatunk az atlétikai vb selejtezőjében.
Szerdán gerelyhajítónknak, Moravcsik Angélának és hármasugrónknak, Szabó Beatrixnak szurkolhatunk a hazai rendezésű világbajnokságon. Előbbivel beszélgettünk a nagy eseményre vezető útról.
Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta vesz részt az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.
Külön köszöntjük azokat, akik megdöntötték egyéni csúcsukat, és sok sikert kívánunk az életük első országos bajnokságán indultaknak.
Moravcsik Angéla és Szabó Beatrix első, Jankovics Dániel pedig második lett.
Ezen a héten pénteken és szombaton a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a magyar bajnokságnak, ami egyben az augusztusi világbajnokság tesztversenye lesz.
123456 | Következő oldal » |
---|