Karate
Sterck Laura
A Női Labdarúgás Napját ünnepelték kedden Telkiben, ahol számtalan érdekesség várta a megjelenteket. Az ünnep részeként, a női válogatott – felkészülési mérkőzésen –, 0-0-ás döntetlent játszott Bosznia Hercegovina ellen.
Kilencgólos meccsen, történelmi eredmény.
A rendes játékidő utolsó percéig továbbjutásra állt az MTK Hungária együttese a Förch női Magyar Kupa elődöntőjében, a Ferencváros vendégeként. A legrosszabb pillanatban bekapott gól, újabb büntetőpárbajba sodorta a feleket, amelynek végén ismét a zöld-fehérek örülhettek.
Az MTK Hungária FC játékosaival felálló magyar női labdarúgó-válogatott a múlt szerdai, törökök elleni 1-0-ás győzelem után négy nappal később, újabb Eb-selejtezőt játszott, ezúttal Eszéken, Horvátország ellen.
A Viktória TREND-Optika FC elleni győzelemmel Medgyes Péter együttese elődöntőbe jutott a Magyar Kupában.
A Jet-Sol Liga hetedik fordulójában igazi rangadót rendeztek: a második helyezett MTK Hungária FC a dobogó legalsó fokán tanyázó Astra HFC-t látta vendégül a Lantos Mihály Sportközpontban. A játék képe azonban teljesen mást mutatott, Medgyes Péter együttese magabiztos játékkal, ellenfelének esélyt sem adva nyert 3-0-ra, és üldözi tovább a listavezető Ferencvárost.
A magyar női U19-es válogatott Farádi-Szabó Edina góljával 1-0-ra győzött a szerbek ellen a hazai rendezésű Eb-selejtező minitorna második játéknapján.
Kedden a korosztályos válogatottak felkészülési mérkőzésein léptek pályára az MTK Hungária FC fiatal labdarúgói. Mondhatjuk, nem vallottak szégyent az MTK-s leányok a győzelmeket hozó összecsapásokon.
Előkészületi mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el az MTK Hungária FC
Hihetetlen, lehetetlen és emészthetetlen: három tizenegyespárbajból is a Ferencváros jött ki jobban. Az idény végére elfogyott az MTK Hungária fölénye, részben a sérüléseknek, részben a Ferencváros erősítéseinek köszönhetően. Ugyanakkor, a lutrihoz is kell önbizalom.
12 | Következő oldal » |
---|