Atlétika
Jankovics Dániel
A kilenc pontból mindössze hármat sikerült megszereznie Pro Clubs csapatunknak a nyolcadik játéknapon.
A bajnokságban újabb fontos mérkőzések elé néz Pro Clubs csapatunk.
A negyedik játéknapon nyújtott teljesítményünknek köszönhetően feljöttünk a tabella harmadik helyére.
A másodosztály ezüstérmese és a közvetlen rivális következik.
Szoros vereség után magabiztos győzelemmel zártuk a tizedik játéknapot.
Hétvégén szerzett négy pontunknak köszönhetően már az ötödik helyen állunk a bajnokságban.
A bajnok Puskás Akadémia Esport legyőzését követően a Genesis Gaming ellen tizenegygólos sikert arattunk.
Vasárnap a Magyar Pro Clubs Bajnokság utolsó játéknapján lépünk pályára.
A HPCL Magyar Kupa döntőjébe jutottunk, miután a legjobb négy között legyőztük a Genesis Gaming együttesét. A bajnokságban azonban nem szereztünk pontot, így négypontos hátránnyal állunk, két mérkőzéssel a vége előtt.
Négy találkozóval a vége előtt két ponttal vezetünk a második helyezett Puskás Akadémia eSport előtt, amikor a Genesis Gaming mellett a DVSC eSport együttesével mérkőzünk meg vasárnap este. Előbbivel kétszer is, hiszen a HPCL Magyar Kupa döntőjébe kerüléséért is ellenük lépünk pályára.
12 | Következő oldal » |
---|