Atlétika
Krizsán Xénia
A kilenc pontból mindössze hármat sikerült megszereznie Pro Clubs csapatunknak a nyolcadik játéknapon.
Június 18-án három találkozón mérették meg magukat játékosaink, mindhárom döntetlennel zárult.
Genesis Gaming–MTK Budapest 1-1
Első mérkőzésünket az egy ponttal előttünk álló riválisunk ellen vívtuk, a velük szemben kalkulált három pontot azonban nem sikerült tartanunk. A meccs során ugyanis hiába volt kezünkben az irányítás, ellenfelünknek sikerült kiegyenlítenie. A párharc végéhez közeledve csapatunk kapott egy tizenegyest, viszont azt nem sikerült értékesítenie, így döntetlen lett a végeredmény.
MTK Budapest–Covenant FC 1-1
Az alsóházban szereplő csapatnak ismét sikerült meglepetést okoznia. A kemény mérkőzést legjobban az bizonyítja, hogy az ellenfél a 14. percben lőtte a találatát, játékosainknak pedig a 26. percben sikerült egyenlíteniük – Majorosi Krisztián passza után – Mihály Barna góljával. Ez a meccs mindkét fél számára izzasztó volt, ebből fakadóan a rangadó hátralévő idejében maradt az 1-1-es állás.
Hajdúnánás FK–MTK Budapest 2-2
A szoros mérkőzést itt is döntetlennel sikerült zárni.
A hétvégi eredményeink sajnos nem bizonyultak elegendőnek pozíciónk megtartására, így az ötödik helyre estünk vissza a tabellán. Játékosaink elhibázott lépései mellett számos játékbeli probléma nehezítette meg a küzdelmeket, emiatt a magát túlszárnyaló Covenantot és Hajdúnánást sem sikerült felülmúlni.
Hibáink ellenére hétről hétre arra törekszünk, hogy bebizonyítsuk alkalmasságunkat a bajnoki címre, emiatt botlásaink kielemzésével és rengeteg gyakorlással készülünk fel a további mérkőzésekre.
További információk a játéknappal kapcsolatban a Hungarian Pro Clubs League Facebook-oldalán.
A mérkőzések visszanézhetőek az MTK Budapest Esport YouTube-csatornán.
Szakosztályunk támogatói: