Atlétika
Nagy Marcell

Esport: egyre közelebb a dobogó

Publikálva: 2023.02.16 Frissítve: 2023.02.16 eSport

Hétvégén szerzett négy pontunknak köszönhetően már az ötödik helyen állunk a bajnokságban.

Február 12-én, vasárnap léptünk pályára a magyar bajnokságban (HPCL), amikor az ötödik játéknapon a Hajdúnánás mellett a Genesis Gaming csapatával mérkőztünk meg. 

MTK Budapest–Hajdúnánás FKG 1-1

Vetélytársunk a kiesés elől menekül, a játéknapot megelőzően a nyolcadik helyen állt, de a sereghajtó kivételével két pontot belül vannak a csapatok.

A 20:00 órakor kezdődő találkozót a bajnokság Facebook-csatornája is közvetítette, így mi nyithattuk a fordulót. Az eseményekkel szűkölködő első játékrészt Juhász gólja zárta, aki kiszorított szögből talált be. 

A győzelmet viszont mégsem sikerült megszereznünk, a 85. percben Pokoly Zsombor egyenlített. A fiatal támadó, védőinket megelőzve tudott bemozogni és magabiztosan lőtt a hálóba. 

Genesis Gaming–MTK Budapest 0-1

A kupában elszenvedett vereségünkért sikerült visszavágnunk, hiszen Binder góljával megszereztük a győzelmet az előző fordulók meglepetéscsapata ellen. 

Szerzett pontjainknak köszönhetően sikerült előznünk, és már az ötödik helyet foglaljuk el a táblázaton

Szakosztályunk támogatója:

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!