Tenisz
Piros Zsombor
Pénteken Magyarországra érkezett Jan De Brandt, a magyar női röplabda válogatott szövetségi kapitánya, akinek irányításával hétfőtől megkezdi az Európa Liga és az Európa-bajnoki felkészülést nemzeti csapatunk, melynek bő keretében helyet kapott az MTK Budfapest feladója, Bleicher Réka
Röplabda 2015.04.12 Palota RSC – MTK Budapest 0-3 (17-25, 16-25, 22-25)Magabiztosan nyerte a 9-12. helyért folytatott rájátszásbéli mérkőzését, a már bizonyosan 9. MTK Budapest, a női röplabda bajnokságban. Különösebb tétje a rákospalotaiak számára sem volt az összecsapásnak, hiszen már búcsúztak az első osztálytól.
Röplabda 2015.01.03 Feladták neki a leckétBleicher Réka hétköznapjai edzéssel és tanulással, a hétvégéi pedig mérkőzésekkel telnek. A röplabdacsapat feladó játékosa minden tekintetben laza, vidám egyéniség, pedig nagyon sok múlik a játékán a pályán, és ha mindez nem lenne elég, a labdát magabiztosan püfölő leány éppen a finom, precíz kézmozdulatokat igénylő orvosi szakmában látja civil jövőjét.
Röplabda 2014.12.20 Szorongatva nyert a BékéscsabaBár a békéscsabaiak kedve a szerdai Magyar Kupából való kiesése után kicsit alábbhagyott, nem hagyták el teljesen magukat, 3-0-ás győzelemmel tartották otthon a három pontot az MTK Budapest ellen.
Röplabda 2014.11.22 Parádés győzelem JászberénybenA felnőtt női röplabdabajnokság 11. fordulójában megszerezte idei negyedik győzelmét az MTK Budapest.
Röplabda 2014.10.30 Ki-ki meccs a felzárkózásértA felnőtt női röplabdabajnokság hatodik fordulójában ismét idegenben, ezúttal a tabellán egy hellyel jobb pozícióban álló Aluprof-TF-Budapest otthonában lép pályára az MTK Budapest.