Bánhidi-Farkas Petra

Parádés győzelem Jászberényben

Publikálva: 2014.11.22 Frissítve: 2014.11.25 Röplabda

A felnőtt női röplabdabajnokság 11. fordulójában megszerezte idei negyedik győzelmét az MTK Budapest.

A Szél Márta – Oláh János edzőpáros vezette csapat, a lista 5. helyén álló Jászberény otthonában érte el nagyszerű 3-0-ás eredményt.

A bravúrhoz a lányok remek játéka mellett hozzájárulhat az is, hogy a két csapat egy hete már találkozott egymással a Magyar Kupa odavágójában, ahol 3-2-re a hazaiak nyertek. Az a találkozó kitűnő lehetőség volt a berényiek játékának feltérképezésére, kielemezésére. Nem mellesleg, a hangulat akkor is fesztiváli volt.

Ahogyan tegnap is. A jászberényi drukkerek síppal, dobbal, nádi hegedűvel érkeztek a Bercsényi Sportcsarnokba, hogy csapatukat biztassák. A hazaiak helyett azonban – az ekkora volumenű szurkolói hangzavarhoz nem szokott – MTK Budapest játékosokat doppingolták jobban.

A mérkőzésre két négyes ütővel érkeztek a vendégek, ugyanis Bleicher Nóra a combján, Benkó Bettina pedig a térdén sérült, illetve betegség miatt Szalma Alexandra sem tudott pályára lépni. Hármójuk közül Bettina sérülése a komolyabb, akit még hosszú ideig biztosan nélkülöznie kell a csapatnak.

Egyébként a Jászberény sem ugyanazzal a csapattal állt ki, mint legutóbb, hiszen felépült a harmadik idegenlégiósuk, akit pályára is küldtek. A rutinosabb játékosuk közül Kriegel Zsófia viszont ezúttal is a kezdők között volt, ő szerezte a Jászberény első öt pontját.

Rutin ide vagy oda, az első két szettben az MTK akarata érvényesült, a hazaiak értetlenül nézték a 0-2-es állást mutató táblát. Azután a harmadik játszmában nagyon jól kezdett a Berény. Szél Márta úgy gondolta, elfáradtak a játékosok, pihenniük kell, így néhány embert le is cserélt. A cserék pedig kitűnően megállták a helyüket. Szépen dolgoztak, minden pontért küzdöttek. Az elején 8-2-re, majd 19-13-ra vezető Berény a szett végére elvesztette előnyét. Annak ellenére, hogy centerposzton ott volt a kiválóan játszó Pintér Andrea. Az MTK Budapest szép szervákkal a maga javára fordította az eredményt, és ezzel magabiztos idegenbeli győzelmet aratott.

A találkozó legeredményesebb játékosa Dégi Barbara és Lutter Eszter volt, de Tímár Edit nagyon jól fedezett, Bleicher Réka jól osztotta a labdákat, és a centerek is nagyon jól elkapták a három jászberényi idegenlégióst. Vagyis az egész csapat megérdemli a dicséretet.

Jászberényi RK – MTK Budapest 0-3 (20-25, 15-25, 23-25)

– Rettentő nagyot küzdöttek a lányok. Bár a szettek elején a Jászberény vezetett, végül mindig a mi dominanciánk érvényesült. Nagyon örültem a győzelemnek, és a mutatott játéknak is. Nagyon bízom benne, hogy ez a lendület elkíséri a csapatot a folytatásban is, és, hogy ezt a játékstílust és hangulatot megtartjuk – nyilatkozta Nyári Virág, az MTK Budapest szakosztályelnöke.

Szél Márta vezetőedző (MTK Budapest): – Csapatként, szívvel- lélekkel játszottak a lányok, gyönyörűen dolgoztak. Látszott a hazaiakon, hogy nem értik, mi történt velünk az elmúlt egy hét alatt. Bevallom, én is meglepődve álltam a pálya szélén, hiszen a Jászberény kimondottan erős csapat. Persze, mindez nem a véletlennek köszönhető. Eddig olyan edzés munkát kapott a csapat, ami visszavetette a teljesítményt. Néhány hete azonban lazább edzéseket tartottunk, technikás- játékos edzéseket, amik meghozták az eredményt. Gratulálok a csapatnak!

Oláh János másodedző (MTK Budapest):  – Nagyon erős csapat otthonában nyertünk, ahol a játékosaink igazán okosan és hihetetlen ambícióval játszottak. Jobban olvastuk a Jászberény játékát, mint ők a miénket. Az első játszma megalapozta a hitünket a három idegenlégióssal felálló csapattal szemben, a harmadik szettben pedig óriási bravúrt arattak a lányok. Ettől még nem lettünk jobb röplabda csapat, hosszú folyamat áll előttünk. A jászberényiek nagyon sportszerűek voltak, a szurkolók nem bántottak minket, csak a sajátjaikat biztatták. Ez egy igazi bajnoki hangulatú mérkőzés volt.

Parádés győzelem Jászberényben

Fotó: Gémesi Balázs

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!