Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni
2-1-es szettaránnyal maradt alul Rocket League-csapatunk a Lenovo Legion Honvéd ellen.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tavaszi bajnok MTK Budapest és az őszi győztes Lenovo Legion Honvéd játszott december 1-jén, vasárnap a K&H MNEB Hungarian Open 2024 Super Cup powered by HUMDA Rocket League-szuperkupa mérkőzésen.
Az első szett jól indult, hiszen az első pályán mi nyertünk, azonban a következő négy map a Honvédé lett, igaz kétszer csak a hosszabbítás után. Ezzel 1-0-s előnybe került ellenfelünk. A második játszmában az első két pályán hosszabbítás után nyertünk, majd a fordulatos összecsapások végén 4-2-re mi tudtunk győzni, így összesítésben kiegyenlítettünk és jöhetett a harmadik szett. A mindent eldöntő játszma sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztük, hiszen a Honvéd magabiztos teljesítménnyel, 4-0-ra hozta a szettet, ezzel 2-1-re a Lenovo Legion Honvéd lett a 2024-es Szuperkupa győztese.
Szuperkupa-ezüstérmes csapatunk: Yem „richmond” Richárd (csapatkapitány), Bartha „CokeHUN” Zoltán, Zubor „Gogi” Ádám, Gellén „ProFessorvF” Gergely (cserejátékos)
Rocket League-együttesünk ennek ellenére eredményes szezont zárt, hiszen az MTK Budapest az egyetlen csapat, amely a tavaszi és az őszi döntőben is ott volt. Előbbiben bajnoki címet szereztünk, míg utóbbit a második helyen zártuk.
A finálé visszanézhető a Hungarian Rocket League Tournaments Twitch-csatornáján.