Atlétika
Magyari Zoltán
A Vasas SC Sportbusz elleni döntetlen miatt megszakadt győzelmi szériánk.
Május 30-án a Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) kilencedik játéknapján léptünk pályára. Vetélytársaink a kiesés ellen harcoló LvL Up eSport, illetve a tizenkettedik helyet elfoglaló Vasas SC Sportbusz együttese volt.
HPCL 17-18. forduló:
A találkozókat ITT tekinthetik meg.
MTK Budapest esport–LvL Up eSport 3-0
A hét nappal korábbi összecsapáson is hasonló különbséggel sikerült nyernünk az újonccal szemben. Az előnyt Batik Gergő révén szereztük meg, majd a térfélcserét követően Majorosi Krisz duplázott. A kitámadó ellenféllel szemben könnyebben helyzetbe tudtunk kerülni, és lehetőségeinket két alkalommal is sikerült gólra váltani.
MTK Budapest esport–Vasas SC Sportbusz 0-0
A sereghajtó kerete komoly erősödésen ment keresztül a „téli” szünetben, és nagyszerű védekezésüknek köszönhetően kapott gól nélkül teljesítették a találkozót. A legnagyobb lehetőségek hátvédünk, Fehér Bálint előtt adódtak, aki kétszer is magasabbra emelkedett őrzőinél, azonban mindkét alkalommal elvétette a célt.
Az élmezőny tagjai mind vesztettek pontokat, így növelni tudtuk előnyünket az élen. Kétpontos előnnyel vághatunk neki az utolsó négy mérkőzésnek.
Szakosztályunk támogatója: