Kajak-kenu
Opavszky Márk
A félidei 21 pontos hátrány után – második csapatunk végül – három ponttal győzött a PINKK-PVSK U23-as együttesének otthonában, az NB I/B rájátszásának zárófordulójában. Ezzel az MTK-TFSE hozta a kötelező győzelmet, és ismét átvette a vezetést a tabellán, ugyanakkor a bajnoki cím sorsa már nem a mieink kezében van, ugyanis vasárnap a Csata DSE veresége kellene a sikerünkhöz.
A 118. helyen állított be új ATP-karriercsúcsot április 24-én Piros Zsombor, aki két Challenger-tornát is nyert a hónap második felében. Az MTK Budapest teniszezője hosszú és nagyon sikeres sorozatot zárt Prágában, s mivel bokasérülése nem volt komoly, már a Roland Garrosra készül − árulta el Zsombor a tenisz-palya.hu-nak adott interjújában.
Idézzük fel a 100. születésnapot!
Az Opavszky Márkkal és Szendy Maximiliánnal felálló kajak négyes a középdöntőben búcsúzott 500 méteren, a szegedi világkupaversenyen.
Már a harmadik fordulóra készülhet sportolónk a római versenyen.
Íme videóösszeállításunk a hétvégi evezősversenyről.
Életének 74. évében meghalt Adorján András, nemzetközi nagymester, többszörös sakkolimpikon, sakkolimpiai bajnok, háromszoros magyar bajnok sakkozó.
Az MTK Budapest fiatal karatékáinak az országos bajnokságon nyújtott teljesítményét az Utanpotlassport.hu is méltatta a megméretés után.
Pelczéder Orsolya a Praktiker-Vác elleni tizenhat gólos vereség okait fejtegette, és a balatonboglári alakulatot elemezte.
Az Opavszky Márkkal és Szendy Maximiliánnal felálló négyes bejutott a középdöntőbe – 500 méteren – a szegedi világkupaversenyen.
« Előző oldal | 341342343344345346347348349350351 | Következő oldal » |
---|