Atlétika
Nagy Marcell
A hetet Gálfi Dalma és Piros Zsombor meccse indította, előbbi Hollandiában, utóbbi pedig Szlovákiában kezdte meg a versenyzést.
Klubunk 16 éves teniszezője, Molnár Kitti remekelt a sobotai, harmadik kategóriás korosztályos ITF-viadalon. Reménységünk egyesben harmadik, párosban ötödik idei fináléját játszotta.
Összességében kék-fehér versenyzőink számára nem sok pozitív változás történt.
Szakosztályunk és a sportági szövetség elnöke az elmúlt versenyek helyezéseiről, illetve az ezzel kapcsolatos teendőkről beszélt.
A pozsonyi selejtezőcsoportjának megnyerésével a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kijutott a szeptemberi, jeruzsálemi Európa-bajnokságra. A csapatot erősítette a TFSE-MTK Budapestet játékosa, Pusztai Petra is, aki sajnálatos módon súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett a selejtezőtornán.
Vezetőedzőnk szerint a felnőtt és az utánpótláskorú csapat életében is meghatározó lesz, ha elkészül az új otthon.
Nagy Marcell, Moravcsik Angéla, Mátó Sára és dr. Nguyen Anasztázia is dobogóra állhatott.
Fontos mérkőzések várnap ránk a hetedik játéknapon.
A hatodik játéknapon a Veszprém Futsallal és a ZTE FC eSporttal mérkőztünk meg.
Kardvívónkat, Szatmári Andrást kérdeztük az épülő MTK Sportparkról, valamint a júniusi, fontos versenyekkel teli programról.
« Előző oldal | 326327328329330331332333334335336 | Következő oldal » |
---|