Atlétika
Magyari Zoltán
A pozsonyi selejtezőcsoportjának megnyerésével a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott kijutott a szeptemberi, jeruzsálemi Európa-bajnokságra. A csapatot erősítette a TFSE-MTK Budapestet játékosa, Pusztai Petra is, aki sajnálatos módon súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett a selejtezőtornán.
A közelmúltbeli bécsi világbajnokságon tizenhetedik helyen záró magyar csapat a B-jelű ötösbe kapott besorolást a szlovákiai Európa-bajnoki selejtezőtornán. (A mieink úgy vághattak neki a tornának, hogy a csoportelsőség automatikus kvalifikációt ér a kontinenstornára, míg a második helyezett a másik ötös, az A-csoport másodikjával mérkőzik meg az összességében harmadik továbbjutó helyért.)
A Böröndy Vivien, Hegedűs Janka, Papp Dia és Pusztai Petra összeállítású együttes az első játéknapon előbb 13-9-re verte a cseheket, majd 19-13-ra legyőzte a törököket is. Ugyanakkor magyar részről beárnyékolta a két győzelmet, hogy a TFSE-MTK Budapest játékosa, Pusztai a második meccs hajrájában súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A Földi Attila szövetségi kapitány vezette csapatnak emiatt megfogyatkozva, csupán három fővel kellett folytatnia a második napon. Vasárnap a magyar lányok 19-12-re felülmúlták a letteket, ezzel nagyon közel kerülve a továbbjutáshoz, majd simán, 21-9-re nyertek a georgiaiak ellen is, s így veretlenül végeztek csoportjuk élén, kiharcolva a szeptemberi, jeruzsálemi Eb-részvételt.
Eredmények:
B-csoport:
vasárnap játszották:
Magyarország–Georgia 21-9
Magyarország–Lettország 19-12
szombaton játszották:
Magyarország–Csehország 13-9
Magyarország–Törökország 19-13
(Forrás: FIBA.Basketball)
Kosárlabda: kikapott a belgáktól az U18-as leányválogatott a portugáliai Eb-n
Kosárlabda: Gábor Lili és Kókai Patrícia is meghívót kapott az U20-as válogatottba
Kosárlabda: az MTK-TFSE simán győzött idegenben is és továbbjutott a negyeddöntőbe
3x3-as kosárlabda: Szabó Fanniék nem jutottak tovább az Eb-n