Atlétika
Bánhidi-Farkas Petra
Olimpiai bronzérmes kardvívónk, Szatmári András mellett Péch Miklós is pástra lép a hétvégi világkupaversenyen.
Csapatunk tagjai azt osztották meg velünk, hogy ha épp nem edzésen vagy mérkőzésen vannak, akkor mivel telik az idejük.
Az MTK-TFSE huszonegypontos vereséget szenvedett a soproni Sportdarázs-SMAFC otthonában a másodosztályban.
A klasszis magasugró befejezi aktív sportolói pályafutását.
Szezon közben történtek változások jobbszélső poszton.
Egyesületünk cselgáncsozója, Tóth Krisztián és edzője, Pánczél Gábor a Hazafutás műsorában beszélt a hétvégén megszerzett Európa-bajnoki bronzéremről, valamint a párizsi olimpiáról.
Andróczki Flóra szót ejtett a debreceni találkozóról, illetve mindenkit arra buzdít, hogy csütörtökön a helyszínen segítsen kiharcolni az első győzelmünket.
Minden utánpótláskorú együttesünk idegenben lépett pályára, de sokat nem kellett utazni, hiszen budapesti helyszíneken játszottak fordulót.
Klasszisunk, Tóth Krisztián (-90 kg) nagyszerűen, Európa-bajnoki bronzéremmel zárta az idei szezont nemzetközi szinten, s ennek köszönhetően magabiztosan fordulhat rá a 2024-es esztendőre, a párizsi olimpiát megelőző utolsó fél évre.
A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban zajló eseménysorozat miatt ezúttal a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban fogadjuk a Dunaújvárost
« Előző oldal | 256257258259260261262263264265266 | Következő oldal » |
---|