Keresés

Kajak-kenu

Szakosztályunk 1951-ben alakult, és hamarosan az egyik legeredményesebbé nőtte ki magát. Az alapítók – Nezvál Ede, Kovács László, Nagy László – erőfeszítései már az 1954-es maconi világbajnokságon sikerre vezettek, hiszen két aranyérmet szereztek sportolóink. K4 1000 méter: Kovács László, Nagy László, Szigeti Zoltán, Vagyóczky Imre; K2 500 méter: Bánfalvi Klára, Pintér Hilda. Később a kajakos Kemecsei Imre és Szabó István ért el óriási sikereket, majd a VM Egyetértés és az MTK fúziója után a kenusok – élükön Wichmann Tamással – is szállítottak aranyérmeket a kék-fehér színekért rajongóknak.
Sarusi Kis János és Helyi Tibor világbajnoki címe után Storcz Botond, Bártfai Krisztián, Gyulay Zsolt, Kovács Katalin és Paksy Tímea emelkedett ki a magyar mezőnyből olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címek sorával. 
Utoljára a 2012-es londoni olimpián nyertek aranyérmet korábban az MTK-ban versenyző kajakosok, Fazekas-Zur Krisztina és Kovács Katalin, K4 500 méteres számban. Ugyanitt K4 1000 méteren ezüstérmes lett az MTK színeiben Kulifai Tamás, Paumann Dániel és Tóth Dávid.
A sikerkovács edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin és csapata 2012-ben a Vasashoz igazolt.
Napjainkban Rajna András vezetésével utánpótlás-neveléssel foglalkozik a szakosztály, és megteremtette a lehetőséget a mozgássérültek számára, hogy kipróbálják magukat a parakenu szakágban.

<!-- title -->

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!