Hírek

Röplabda 2014.10.11 Harmadik és nyolcadik hely az U11 felkészülési tornán

Harmadik és nyolcadik hely az U11 felkészülési tornán Tíz csapat három csoportban mérkőzött az Ikercsarnokban.

Röplabda 2014.10.10 Irány felfelé!

Irány felfelé! A Palota elleni győzelem után érthető módon elégedett volt Szél Márta az MTK Budapest edzője. A szakember már a következő mérkőzésre gondol, hiszen az első győzelem csak az első lépcsőfok, a ház pedig tízemeletes.

Röplabda 2014.10.09 Most már győzni kell!

Most már győzni kell! A harmadik fordulóban hazai pályán, ezúttal a listavégi Palota ellen bizonyíthat Szél Márta csapata

Röplabda 2014.10.06 Pont már van, a győzelem továbbra is hiánycikk

Pont már van, a győzelem továbbra is hiánycikk Az NB I-es női röplabdabajnokság második fordulójában az MTK Budapest Miskolcra utazott, ahol megszerezte idei első bajnoki pontját.

Röplabda 2014.10.05 Második és két hatodik hely a mérleg

Második és két hatodik hely a mérleg Felkészülési gyermektornát (mini) rendezett a városmajori Ikercsarnokban az MTK Budapest. Délelőtt egy, délutàn két csapattal szerepelt a kék-fehér szakosztály.

Röplabda 2014.10.03 Miskolcon javítana az MTK Budapest (VIDEÓVAL)

Miskolcon javítana az MTK Budapest (VIDEÓVAL) A felnőtt női röplabda csapat edzésén jártunk. A lányok lelkesen és vidáman készültek Sun De Li technikai - és Szél Márta vezetőedzővel a hétvégi Miskolc elleni második bajnoki mérkőzésükre.

Röplabda 2014.09.30 Dobogós hely Dunakeszin

Dobogós hely Dunakeszin A lányok fantasztikusan játszottak, küzdöttek, segítették egymást.

Röplabda 2014.09.29 Felsővárosi tornagyőzelem

Felsővárosi tornagyőzelem Hat csapat nevezett a tornára. "A" csoport: Szombathely, Kaposvár, Tatabánya "B" csoport: Fehérvár, Sümeg, MTK Budapest

Röplabda 2014.09.27 Nem sikerült megverni a Kaposvárt

Nem sikerült megverni a Kaposvárt Rosszul sikerült a bemutatkozás, 3-1-re kikapott a házigazda.

Röplabda 2014.09.19 Már Rió a tét a strandröplabdázóknál

Már Rió a tét a strandröplabdázóknál Péntek hajnalban indult Odensebe a strandröplabda-válogatott, a CEV Kontinentális Kupa 2. fordulójára. Szombaton és vasárnap az ellenfelek Szlovénia, Dánia, Luxemburg és Dánia válogatottjai lesznek.

« Előző oldal 133134135136137138139 Következő oldal »
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!