Taekwondo
Salim Omar
Mindössze két mérkőzés van hátra az alapszakaszból.
Az előző héten lejátszotta csapatunk az utolsó alapszakaszbeli meccsét hazai pályán, s a Veszprém gárdáját fogadtuk. Az összecsapáson egyetlen szettet sikerült rabolnunk vendégünktől, 3-1 arányban ellenfelünk nyerte a párharcot.
Két idegenbeli összecsapás van hátra az alapszakaszból, ezekre röpke három nap alatt kerül sor. Péntek este a Kispest SE, majd vasárnap este a BVSC-Zugló ellen lépünk pályára. Mindkét meccsen mi leszünk ugyan a vendégek, de mivel a kispestiek hazai pályája is a Szent Gellért Sportcsarnok, igazán otthonosan érezhetjük magunkat a pénteki találkozón.
Annál is inkább fontos ez a mérkőzés, mivel a két csapatot mindössze három pont választja el egymástól. A mieink a tabellán tizedikek, míg a Kispest SE a tizenegyedik. Bízunk benne, hogy a pénteki meccs után is így marad ez, sőt növelni tudjuk hat pontra az előnyünket. Játékosunk, Vigh Arianna kameránk előtt kifejtette, hogy már mostantól a rájátszásra fognak koncentrálni.
Vezetőedzőnk, Bene Róbert a következőképp tekint az előttünk álló két találkozóra.
‒ Szeretném, ha a csapatnak megfelelő lenne a hozzáállása mindkét mérkőzésen és a klubhoz méltó teljesítményt nyújtana, valamint kiszolgálná a kilátogató nézőket. Amennyiben ez így lesz, akkor a Kispest elleni mérkőzésen győzelmet várok, a BVSC elleni mérkőzésen pedig szeretném nagy küzdelemre késztetni ellenfelünket.
Női NBI alapszakasz, 19. forduló
2024. március 22. 19:30, Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Kispest SE‒MTK Budapest
Játékvezetők: Adler L., Gyulai G.