Bánhidi-Farkas Petra
Benkóné Kőrös Mária, Bartolák Aliz, Tímár Edit, Dóka Gréta és Magyar Liza együttesei is pályára léptek.
Dóka Gréta gárdája hazai pályán folytatta a középszakasz mérkőzéseit, kettőből egy sikerrel zárta a napot csapatunk.
Szegedi RSE−MTK Budapest 3:0
MTK Budapest−Nyíregyháza piros 2:1
Névsor: Boros Flóra, Hegyi Zsóka, Horváth Emma, Erdősi Bori, Takács Nóra, Radnai Réka
Dóka Gréta: − Nagyon izgalmas mérkőzések voltak, sokat tudtunk tanulni, külön gratulálok a lányoknak a győzelemhez!
Benkóné Kőrös Mária U15-ös lányai a középszakasz következő fordulójában egy sikert és egy vereséget értek el.
VSD−MTK Budapest kék 0:3
UTE−MTK Budapest kék 3:0
Névsor: Babits Lola, Barcsa Boglárka, Bocskov Szonja, Herczeg Kata, Gétay Georgina, Kovács Adél, Zubor Hanna, Tarr Csilla, Zánkai-Laki Flóra, Sipos Milla, Szikla Róza, Such Sarolta, Szűcs Kincső, Cseh Vilma
Benkóné Kőrös Mária: − A középszakasz utolsó előtti fordulójában az UTE pályáján felszabadult, önfeledt jó játékkal rukkoltunk élő. Mezőnyvédekezésünk ilyen összeszedett még nem volt az évben, mint most. Gratulálok a lányok teljesítményéhez!
A hétvégén Benkóné Kőrös Mária és Magyar Liza csapata is Újpesten vett részt a Nyuszi-kupa elnevezésű eseményen. Benkóné Körös Mária U13-as alakulata nagypályán próbálhatta ki magát, míg Magyar Liza vegyes alakulattal, egy U15-ös és U17-es csapattal az U17-esek között szerepelt.
U15 eredmények:
DKLSN−MTK Budapest 0:2
UTE I−MTK Budapest 1:2
UTE II−MTK Budapest 0:2
Névsor: Aszódi Lilla, Benkő Lilien, Bónis Ilona, Bernáth Odett, Sándor Zorka, Soóky Panna, Török Flóra, Szalmási Mia, Rosdy Júlia, Daróczi Csenge, Csernus Abigél
U17 eredmények:
DKLSN−MTK Budapest 0:2
UTE 2−MTK Budapest 0:2
UTE 1−MTK Budapest 0:2
Névsor: Bocskov Szonja, Sipos Milla, Kuti Nati, Jackson Alíz, Temesvári Hanna, Tóth Borka, Kamber Teodora, Muszkás Lili, Kemény-Savivic Nina, Szrebro Zoé
Bartolák Alizék a Csepel otthonában jártak, ott rendezték az U12-es harmadosztályú bajnokság következő fordulóját. Először a Röppalánta SE csapatával mérkőztünk meg, akik ellen az első szettben sikerült az ellenfél fölé kerekednünk, de a második két játszmában ők bizonyultak jobbnak, így 2:1-lett az eredmény a másik csapat javára.
Második mérkőzésünkön a nagy rivális KSE U12 sárga csapatával játszottunk. Végig erős játékkal domináltunk a meccsen, a harmadik szettre azonban elfáradtunk, de így is sikerült 2:1-re megnyerni a mérkőzést. A nap végén a CSRC ellen játszottunk, ekkor már eléggé fáradtak voltak a lányok, ez látszott is a játékunkon. Az ellenfél jóval erősebbnek bizonyult nálunk, de emelt fővel veszítettünk, és a 3:0-s szettarány sem szegte kedvünk.
Bartolák Aliz: − Küzdelmes, és mindenképpen fejlődést mutató napunk volt, ahol már erős felső nyitásokat, és okos támadásokat láthattam a lányoktól. Így tovább! A nap első felében Szabó Emese egyengette a lányok útját, akinek itt is hálásan köszönöm a segítséget és a támogatást!
Névsor: Demeter Lilla, Laki Sára, Luusuaniemi Luna, O Regan Keela, Postásy Hanna, Püspöki Dorka, Somló Nóra, Szász Júlia
Bartolák Aliz másik csapata, az U15-ösök az Óbudai Gimnáziumban játszották a harmadosztályú bajnokság következő fordulóját. Az első mérkőzésen a Panoráma SE U15 leány csapatával játszottunk. Végig fej-fej mellett haladtunk, bravúros szetteket játszva, de sajnos a végjátékból ellenfél jött ki jobban, így 3:2-es szettaránnyal a hazai csapat örülhetett a győzelemnek. Rögtön ezután a Sportathlon SE csapata volt az ellenfelünk. A lányok ügyesen játszottak, jól nyitottak, így 3:1-re sikerült győznünk.
Bartolák Aliz: − Összeségében nagyon is elégedett lehettem a lányokkal, bravúros nyitásokkal és ügyes támadásokkal kápráztatták el a nézőket.
Névsor: Bacsa Laura, Csordás Glória, Hárságyi Mira, Imre Liza, Jackson Alíz, Jancsó Borbála, Kuti Natasa, Nyitrai Léna, O Regan Tara, Somoskövi Anna
Tímár Edit U20-as lányai a középszakasz utolsó tornáját hazai pályán játszották. Ellenfeleink a Vasas és a Budaörs csapatai voltak.
MTK Budapest−Vasas 2:3 (-24, -19, 19, 23, -10)
MTK Budapest−Budaörs 3:0 (21, 11,14)
Tímár Edit: − Ezen a hétvégén négy pontot szereztünk a két meccs alatt, így ismét bebiztosítottuk helyünket az U20 I.osztály döntőjébe, így utazhatunk Békéscsabára. Gratulálok a csapatomnak, megdolgoztunk érte!
Névsor: Mahler Anna, Ajtony Szofi, Csenki Kata, Hargitai Viktória , Honfi Katica, Barta Erika, Debrei Vivien, Riesz Lili, Bánki Borka, Teveli- Horváth Zsolna, Szalai Fanni, Rózsás Eszter, Szabó Natália Emese, Kispeti Anna.