Karate
Hárspataki Gábor
Röplabdacsapatunk játékosának sport iránti filozófiájára szülei voltak nagy hatással.
Rocket League-csapatunk kapitánya, Yem „richmond” Richárd elmondta, milyen út vezetett a Hungarian Open 2024 tavaszi szezonjának megnyeréséig.
Csapatkapitányunk a múlt héten lejátszott mérkőzést értékelte, illetve a soron következő, FTC-Rail Cargo Hungaria elleni összecsapás céljait fogalmazta meg.
Csapatkapitányunk és az egész alakulat egyaránt várja a létesítmény átadását, ami biztos pontnak számít a jövőt tekintve.
Csapatkapitányunk az elmúlt hetek felkészüléséről, illetve az előttük álló sorozatról beszélt kameránk előtt.
Dakos Noémi és Szabó Kitti mesélt az idei felkészülésről.
Az új hazai pálya megismerése és birtokba vételét követően a csapat fotózáson vett részt, ahol elkészültek a 2022/23-as idény portré- és csapatképei, illetve a lányok örömmel álltak a kamera elé kisebb csoportokban is.
Csapatkapitányunk értékelte a 2022/23-as szezont.
Windisch Kinga szerint fontos lesz, hogy a mezőnymunka és a blokktevékenység jól működjön, hiszen ez hozhatja meg számukra a sikert.
Az MTK szurkolók megnyugvására és örömére közöljük, hogy Kanta József szerződést hosszabbított a klubbal. A csapatkapitány, 2016. június 30-ig tartó kontraktust írt alá az MTK Budapest Labdarúgó Zrt-vel.