Tenisz
Fucsovics Márton

Minden jót, Józsika!

Publikálva: 2014.09.12 Frissítve: 2014.09.20 Labdarúgás

Az MTK szurkolók megnyugvására és örömére közöljük, hogy Kanta József szerződést hosszabbított a klubbal. A csapatkapitány, 2016. június 30-ig tartó kontraktust írt alá az MTK Budapest Labdarúgó Zrt-vel.

Idén múlt harmincéves az MTK vezére, Ajkáról került a Sándor Károly Akadémiára. Már MTK-s nevelésként lett érett futballista. 2002-ben Bodajkra ment kölcsönbe, hogy immáron a felnőttek között pallérozódjon. 29 mérkőzésen 24 gólt szerzett, és biztosan jutott fel együttesével. 2004. augusztus 7–én, góllal és győzelemmel mutatkozott be az élvonalban, immáron az MTK-ban, a Sopron ellen. Testvére, Szabolcs is vele együtt játszhatott az élvonalban. Első évében nyolc bajnoki találatig és bronzéremig jutott. A következő bajnokságban Garami József kissé hátrébb vonta, de sérülése dacára 24 találkozón 18 gólt ért el. Menet közben két mesterhármast is produkált, így a szezon végén az MLSZ Puskás Ferenc-díjjal jutalmazta, mint a legjobb 21 éven aluli játékost. A következő év ismét bajnoki ezüstöt hozott, 27/16-os meccs/gól mutatóval. Valamint bemutatkozást a válogatottban.

Minden jót, Józsika!

2008-ban bajnoki cím és Bozsik József-díj, majd ismét hosszabb kihagyás következett, térdsérülés miatt. Nehezebb korszak jött, mely a 2011-es első osztályú búcsúval érte el mélypontját.

Mára a csapat vezére, rövidesen kétszázadik bajnokiját ünnepli. Eddig 198 NBI-es meccsen szerzett 86 góljával közelít a szintjelző száz találathoz. A többiek támaszkodhatnak rá, illetve ha így sem sikerül: megoldja ő maga.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!