Atlétika
Nagy Marcell

Kézilabda: a békéscsabai fiatalok távoztak négy ponttal

Publikálva: 2023.03.10 Frissítve: 2023.03.10 Kézilabda

Csütörtökön került sor az U17 és az U19 18. fordulós meccsére.

Az U17-es csapatunk kezdett, és már negyedóra játék után ötgólos hátrányba került. A különbség csak tovább nőtt, olyannyira, hogy a 20. percben vezetőedzőnk időkérésekor már 15-5-ös mínuszban voltunk. Az első játékrész végére sikerült csökkentetnünk a különbséget, és 19-12-ről vártuk a folytatást.

A második félidőt kiválóan kezdtük, és a lányok most is megmutatták, hogy küzdeni aztán nagyon tudnak. Másfél perc alatt ötre apadt a differencia, hiszen előbb Rázsó Alexandra majd Nedelka Napsugár talált utat az ellenfél kapujában. Sajnos ellenfelünk is megrázta magát, és új erőre kapva ismét ellépett. Ugyan az 53.percben Tóth Csenge üreskapus találatával megint csak öt volt közte, de sajnos ennél közelebb nem kerültünk, így végül 32-25-re kikaptunk.

LU17 I. osztály, keleti csoport, 18. forduló

MTK Budapest‒ Békéscsabai Előre NKSE 25-32 (12-19)

Marinko Kekezovity: ‒ Az egész meccsen hullámzó volt a teljesítményünk. Örülök, hogy nem adtuk fel, amikor nagyobb volt a hátrányunk, akkor is a végsőkig küzdöttünk.

Az U19-es alakulat szinte teljesen ugyanúgy kezdett, mint a fiatalabbik, ugyanis a 15. percben öt góllal voltunk lemaradva a békéscsabaiaktól. A félidő folytatásában tovább nőtt a különbség, olyannyira, hogy éppen az első félidő lefújása előtt lett tíz gól a hátrányunk.

A második etapot három gyors góllal indítottuk ‒ Szücs Réka, Kárász Szonja és Fehér Dominika révén ‒, mellyel hét gólra faragtuk a hátrányt. Sajnos ellenfelünknek is volt válasza ezután a felzárkózási kísérletünkre, olyannyira, hogy a 40. percben újra tíz találat volt a különbség a két fél között. A hátralévő időben tovább növelte előnyét a vendégcsapat, végül magabiztos győzelemmel vihették haza a két pontot a békéscsabaiak.

LU19 I. osztály, keleti csoport, 18. forduló

MTK Budapest‒Békéscsabai Előre NKSE 26-39 (10-20)

Marinko Kekezovity: ‒ Nehéz időszak és rossz sorozat van mögöttünk. Én hiszek ezekben a lányokban, hogy minél hamarabb vissza akarnak és vissza tudnak jönni a ritmusba. Ha csapatként játszunk, bármelyik csapattal felvehetjük a versenyt a bajnokságból.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!