Kézilabda
Poczetnyik Luca

Kézilabda: győzelemmel debütált az új vezetőedző

Publikálva: 2025.01.25 Frissítve: 2025.01.25 Kézilabda

29-28-ra nyertünk a TAPPE-Békéscsabai ENKSE otthonában.

Csapatunk a K&H Liga 13. fordulójának immáron új edzővel vághatott neki, hiszen a Tappe-Békéscsabai ENKSE elleni mérkőzésre már dr. Woth Péter irányítása mentén folyt a felkészülés.

Nem kezdtük jól a találkozót, hamar háromgólos hátrányba kerültünk, azonban ahogy telt az idő szépen belemelegedtünk. Védekezésben mindenképp látványos volt az előrelépés, és szerencsére Christe Dalma is tudott segíteni, így a 10. perc kezdetére átvettük a vezetést. Természetesen a hazai csapat sem hagyta magát és folyamatosan tartotta velünk a lépést. A 18. percben jött Rácz Sándor időkérése, hiszen sikerült két góllal meglépnünk. Ami viszont egyértelmű előrelépés az előző mérkőzéseinkhez képest, hogy húsz perc alatt mindössze egy technikai hibát vétettünk.

A félidő utolsó tíz percébe lépve hétméterest és ziccert hibáztunk, így magunkra húztuk ellenfelünket, 12-12-es állásnál a 24. percben jött is dr. Woth Péter első időkérése. Érdekesen alakultak az utolsó percek, hiszen véleményes kiállítás után a hazaiak átvették a vezetést, ezzel pedig az is eldőlt, hogy egygólos hátránnyal megyünk szünetre.

Pazarul indítottuk a második játékrészt, ugyan gólt kaptunk rögtön, de négy perc után már nálunk volt a vezetés. Szerencsére a védekezésünk továbbra is stabil volt, még ha elöl nem is mentek zökkenőmentesen a dolgok. A mérkőzés 37. percében máris időt kellett kérnie a hazaiaknak, ugyanis Tóth Melinda találatával 19-17-re vezettünk.

A második félidei sikersztori nem állt meg, Petra Marinovic szenzációsan védett, támadásban pedig sorozatban vettük be a lila-fehérek kapuját, ezzel a 45. percre 26-18 állt az eredményjelzőn a javunkra. Hátra volt még tizenöt perc, így egyetlen pillanatra sem volt szabad kiengedni, ráadásul ellenfelünk vezetőedzője a harmadik időkérését is kihasználta. A kis szünet után azonban Poczetnyik Luca egyértelműsítette, hogy nem tudnak minket kizökkenteni, bombájával már kilenccel jártunk a Békéscsaba előtt.

Az 50. percbe érve még a helyzeteit hibátlanul értékesítő Andróczki Flóra lőtte meg ötödik gólját, mellyel továbbra is kilencgólos előnyt tudhattunk magunkénak, ám kezdtünk fáradni, jöttek a hibák. Ezeket kegyetlenül büntették a hazaiak, az 56. percre négy találatra apadt a különbség. 28-19-ről a hazaiak sorozatban hétszer lőttek gólt, mi pedig egyszer sem, így 28-26-ra jött fel a Békéscsaba. A több mint nyolcperces gólcsendet Tóth Melinda törte meg, ezzel egy kicsit fellélegezhettünk.

Bő két és fél perc volt hátra, mi pedig hárommal mentünk, de az izgalmaknak ekkor még korántsem volt vége. Az 58. percben újra két gól volt a Békéscsaba lemaradása, és a következő támadásunkat sem tudtuk találattal zárni. Szerencsére a hazaiak is hibáztak, és ugyan még a vége előtt pár másodperccel feljöttek egy gólra, de az óra lepörgött, mi pedig a hosszú hónapok óta tartó sikertelenségi szériánkat megtörve 29-28-ra nyertünk a Viharsarokban.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 13. forduló

2025. január 25. 18:00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 800 néző. 

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE‒MTK Budapest 28-29 (16-15)

Játékvezetők: Andorka M., Hucker R.

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE: Ferreria Jessica – Horváth 1, Schlegel 3, Román 3, Bencsik, Ferreira Lopes 3, Szondi 1. Csere: Csizmadia (kapus), Darie 1, Sablic 3, Kukely 4, Lanistanin 7 (3), Borbély 2.

Vezetőedző: Rácz Sándor

MTK Budapest: Christe – Dávid-Azari 3 (1), Dakos 5 (1), Kekezovity 3, Bujdosó-Gerháth, Ferenczy 2, Fekete 4. Csere: Marinovic, Szőke (kapus), Poczetnyik 2, Andróczki 5, Tóth M. 5.

Vezetőedző: dr. Woth Péter

Hétméteresek: 3/3, illetve 3/2.

Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc.

dr. Woth Péter: − Gratulálok a lányoknak! Bízom benne, hogy ez a győzelem akkora erőt ad, hogy a következő mérkőzéseken még nagyobb hittel tudunk pályára lépni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!