Keresés

A lelkierő diadala – az elfelejtett MTK-s hős Szénási Imre (1932-1994) IV. rész

Publikálva: 2020.05.18 Frissítve: 2020.05.17 MTK Budapest

MTK legendárium - Szekrényessy Attila sorozata | 13. rész

A megszálló szovjet csapatok kapitánya, Fajzulin Iszkander tehát megkezdte száz kilométeres úszását a Dunában, mely mint említettük meghatározó esemény lett Szénási Imre életében…

Fajzulin úszás közben húslevest és csokoládét evett. Vác magasságában a feltámadó szél miatt, mintegy fél méteres hullámokkal kellett megküzdenie, melyek azonban az utolsó húsz kilométeren elcsendesültek.

Az újpesti összekötő híd roncsainál már koromsötétben haladt előre. Közvetlenül a cél előtt a Margit-hídnál óriási fényszórókkal világította meg a hadsereg, mind a vizet, mind pedig a partokat. A nézőközönség soraiban ott kiváncsiskodott az ekkor már ismert (azóta elfeledett) MTK-s úszó, Páhok István, és a jövő nagy reménysége a néhány napja úszni tudó Szénási Imre, ki erre így emlékezett:

– dr. Fajzulin Iszkander 100 kilométert úszott a Dunában, én is ott szorongtam az ünneplő tömegben, amikor megérkezett végcéljához, a Parlamenthez, engem is csodálattal töltött el ez a bátor tett.

Fajzulin célba érkezését este 23 óra 26 perckor jelzőrakéta adta tudtul. Az úszó a száz kilométeres távot (amennyiben hihetünk a Vörös Hadsereg nyilatkozó prominenseinek) 17 óra 55 perc alatt teljesítette. A vörösbarát sajtó – akár az induláskor – patetikus szavakat adott az úszó szájába: – Megkérdeztük, hogy érzi magát? Nagyon boldog, hogy az úszás sikerült, és öröme teljes, mert Japán kapitulált. Fajzulin kapitány a szovjet sportember, a legnagyobb sikere perceiben is hazája dicsőséges győzelmére gondolt.

Szénási meginduló sportkarrierje szempontjából meghatározónak tekinthető e kissé kétes körülmények között lezajlott propagandaúszás. Ő maga ekkor még nem tudta, hogy milyen irányban kíván tovább lépni, de későbbi döntésében nem kis szerepet játszott ez a nap.       

A lelkes, immár úszni tudó Szénási először sportklubhoz kívánt tartozni, olyanok közösségébe, kik hozzá hasonló módon szerették az úszás sportját.

A következő esztendőben, 1946-ban a Csavarárúgyár szerszámkészítő tanoncaként főnöke beajánlotta az Újpest úszószakosztályába. Az oktatást vezető edző azonban a béna lábú fiút nem vette fel az úszók közé.

A csalódás fájdalma mégsem tántorította el Szénásit, így hát kísérletet tett a kék-fehér klubban, az MTK-ban is:

– A Csavarárúgyárban a tanítómesterem sportbarát volt, amikor megtudta, hogy mennyire szeretek úszni beajánlott az Újpesti Dózsába, de ott az edző nem vett föl, merthogy nincsen lábtempóm.

Az MTK, mint története során annyiszor, most is bizonyította, valóban a „leglojálisabb klub”. A bal lábára béna fiút nemhogy sorai közé fogadta, de bátorította és bíztatta. Szénásit itt igazi családtagként fogadták, ki mindezért hálás maradt egy életen át: – Így kerültem az MTK-ba. Úsztam is, meg pólóztam is, sok szép emlékem fűződik ehhez az időhöz.

Szénási Imre az MTK-ban hitte el – ahogy ő fogalmazott - „többé már nem vagyok félember.” Hitet kapott a sportban, reményt az életben és társakat a küzdelemben, akik nem a lenézett béna fiút látták benne, hanem sporttársukat.

Anyaklubjává vált az MTK, hol leginkább a lelke erősödött, ugyanis a versenyúszók és pólósok között mi tagadás nem sok sansza volt. Egyéni útjának megtalálása előtt azonban még ennek a felismerésnek a fájdalmán is át kellett esnie: – Bebizonyosodott, hogy csak kartempóval, meg ügyetlen fordulóimmal semmire sem vihetem a gyorsúszók között és hogy vizilabdásként sem terem számomra sok babér.

Az élet különös játéka, hogy Magyarország, sőt Európa legismertebb hosszútávúszója, sőt a hazai táv- és versenyúszás alapítója, Szekrényessy Kálmán által létrehozott MTK készítette fel Szénásit világrekorder hosszútávúszásaira. Itt az MTK-ban vált világossá számára, egyéni utat kell járnia, méghozzá a kluboktól független hosszútávúszás alig taposott ösvényét. (Folytatjuk). 

A cikk 1. része itt.
A cikk 2. része itt.
A cikk 3. része itt.         

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!