Kajak-kenu
Korisánszky Dávid
A lelkierő diadala – az elfelejtett MTK-s hős Szénási Imre (1932-1994) II. rész
MTK legendárium 11. rész | Szekrényessy Attila sorozata.
A mély lelki elhatározásnak ekkor még nem volt tárgya, irányultsága. Ösztönösen is mind több mozgással próbálta napjait elviselhetőbbé tenni. Irtózott minden emberi szánakozástól, tudta, ha elhagyja magát, tolókocsis testi-lelki „nyomorékká” válik.
Ösztönösen kereste a feladatokat, mindazt, ami leginkább az egészséges életre hasonlított. Már kórházi kezelése idején, amint kikelhetett ágyából, bicegve lótott-futott a folyosókon, és próbált mind többet segíteni az ápolónőknek, néha kisebb csomagokat, néha betegtársai ágytálát hordozta.
Kórházi kezelését követően nevelőszüleinek sokat és szívesen segédkezett. Nemcsak a házimunkában és bevásárlásban jeleskedett, hanem tizenkét esztendősen, 1944 telén, egyébként is nehéz viszonyok között, rozzant kis szánkójával „bérfuvarozást” vállalt. Földöntúli boldogságot érzett, mikor saját erejéből előteremtett első keresetét átadhatta szüleinek.
A sok mozgás megtette hatását, a korábban véznaságáról közismert fiú, mind nagyobb erővel és ezzel arányosan növekvő önbizalommal rendelkezett.
1944/45 telén ért véget Budapest ostroma, és a tavasszal a megszálló szovjet csapatok elfoglalták az egész országot, Soprontól Sepsiszentgyörgyig, Újvidéktől egészen Kassáig. A pusztítás leírhatatlan volt.
A kis Szénási fiú több gyermektársával együtt, szülői jóváhagyás mellett naphosszat tartózkodott a Duna partján.
A víz, ez a szeszélyes elem, most kifejezetten barátságosnak tűnt a romos, aknákkal teleszórt utcákhoz és házakhoz képest.
1945 kora tavaszán kapott kedvet Szénási Imre – irigyelt társai nyomán – kipróbálni a vízben való mozgást, ezt a számára új életteret.
– Ott néztem, lestem én, hogyan úszik a többi gyerek, és az egyik napon bemerészkedtem magam is a vízbe. Utánozni próbáltam a mozdulataikat, nyeltem a vizet, köpködtem, kapálóztam, de azért elvergődtem az egyik cölöptől a másikig. Azért ment nehezen az úszás, mert én lábtempót végezni nem tudtam.
A néhány sikeresen megtett méter soha nem látott lendületet adott a fiúnak: – Egyszerűen megtaláltam azt a közeget, a vizet, amelyben éppúgy mozoghatok, vagy talán még fürgébben és kitartóbban, mint a többi gyerek. A kínlódó mozgásból átkerültem olyan állapotba, amikor gyönyörűség volt minden megtett méter.
Alig várta, hogy reggel legyen s az elvégzett otthoni faladatok után sietve lebicegjen az újpesti kikötőnek azon részére, ahol a nyolcvan méter hosszúságú, rozzant fahíd állt. Ezen a romantikus helyen itatták akkoriban a szomjas marhákat és fuvaros lovakat.
Sikerein felbuzdulva mindennapi céljává vált az úszás. Ösztönösen újabb és újabb célokat tűzött maga elé. A fahíd biztonságos oszlopsorától pedig egészen hamar eltávolodott.
– Aztán eljött a perc, mikor már oldalra rúgtam el magam egy facölöptől, már a mélyvizet csapkodtam.
.png)
Rövidesen kicsinek bizonyult az újpesti öböl is, bár lehetősége nem volt még elhagyni annak területét, így némi leleménnyel segített a dolgon: – Egyfolytában tízszer, tizenötször, azután egyszer fogadásból százszor úsztam át az öblöt. A parton ott ámuldoztak azok a srácok is, akik korábban semmibe vettek. Meg egy csomó felnőtt. És amikor a végén kijöttem a vízből, nem sajnálat volt a szemekben, hogy bicegek, hogy botorkálok, hanem elismerés.
Tizenhárom esztendős, amikor önerejéből és saját elhatározásából megtanul úszni, és néhány héttel ezt követően végre is hajtja korosztályához mérten nagy teljesítménynek számító – fent említett – távúszásait. Tizenhárom esztendős mikor örök szövetséget köt a vízzel, ezzel az életét könnyítő közeggel, s ezután mindent meg is tesz, hogy mind több köze is lehessen a szeretett sportághoz. (Folytatjuk)
