Sóvári Zsombor tanítványai remek teljesítményt nyújtottak korcsoportjukban.
A rájátszás első körének első meccsét, otthon 3:2-re nyertük a BDSE-Emericus ellen, szombaton pedig jön az idegenbeli találkozó.
Benkóné Kőrös Mária és Magyar Liza csapatai halmozták a győzelmeket.
A rájátszás első körében öt szett után nyertünk a budaörsiek ellen.
Elég jól ismeri már egymást a két csapat, hiszen ötödik alkalommal játszunk a BDSE-Emercius ellen.
A rájátszásban az 5-8. helyért lépünk pályára, melynek első körében a Budaörs csapatát fogadjuk.
Csapatunk hatodik helyen zárta az alapszakaszt, ám még hátra van a rájátszás, melynek kezdete előtt vezetőedzőnkkel beszélgettünk.
A hétvége nagyon eseménydús volt, rengeteg együttesünk játszott mérkőzést.
Az első körben a Budaörs csapata lesz az ellenfelünk.
A zárókörben három szettben győztük le a Kecskeméti RC csapatát.
« Előző oldal | 12345678 | Következő oldal » |
---|