A női röplabda NB I-ben a 9-12. helyért: Budaörsi DSE – MTK-Budapest 3-0 (21, 26, 14). Ennek ellenére minden maradt, ahogy volt: 9. az MTK Budapest.
Az ifjúsági és junior röplabdacsapat edzője szerint az ilyen létestmények viszik előre a sportágat
Két csapattal indult a Dunakeszin rendezett Kenguru Kupán az MTK Budapest, és mindkét gárda a dobogón végzett a 12 évesek korosztályában.
Magabiztosan nyerte a 9-12. helyért folytatott rájátszásbéli mérkőzését, a már bizonyosan 9. MTK Budapest, a női röplabda bajnokságban. Különösebb tétje a rákospalotaiak számára sem volt az összecsapásnak, hiszen már búcsúztak az első osztálytól.
Bejutott a hatos döntőbe az MTK Budapest korosztályos csapata. A gyermek kategóriában az U14-esek szoros mérkőzések után érték el a szakvezetés által kitűzött célt.
Három győzelem, három vereség a szuperminik hétvégi mérlege. A Kertvárosi SE szervezte tornán jól játszottak az MTK csapatai. Kétségtelen, akad még tanulnivaló, de, ebben a korban nem az eredmény a legfontosabb.
A női röplabda NB I 9-12. helyért folyó rájátszásának második mérkőzésén sima győzelmet aratott az MTK Budapest együttese a Budaörsi DSE ellen a városmajori csarnokban.
Szegeden röplabda tornát rendezett gyermek és mini kategóriákban a szövetség. A gyermek korosztály kiemelt csoportjába 9, a mini korosztályba 24 együttes nevezett. Az MTK Budapest a negyedik, illetve a hatodik helyet szerezte meg.
A 15 csapatos, a Budapesti Röplabda Szövetség szervezte mini tornán két MTK Budapest gárda indult. Az első együttes egészen a döntőig jutott.
Az őszi szezon sikertelen kezdése, és a csapat idén januári gyengébb szereplése nyomán edzőváltás történt az MTK női röplabdacsapata élén: az eddig másodedzőként dolgozó, illetve a juniorokat vezető Oláh János áll a felnőtt csapat élére. Szél Márta korábbi vezetőedző a juniorok szakmai irányítójaként dolgozik tovább a klubnál.
« Előző oldal | 126127128129130131132133134135136 | Következő oldal » |
---|