Atlétika
Krizsán Xénia

Röplabda: több korosztályban és helyszínen zajlottak a hétvégi fordulók utánpótláskorú csapatainknál

Publikálva: 2022.10.17 Frissítve: 2022.10.21 Röplabda

Ko Henrietta, Benkóné Kőrös Mária és Magyar Liza lányai játszottak mérkőzéseket hétvégén.

A serdülő bajnokság második körében Ko Henrietta elsőosztályban szereplő lányai a békéscsabaiakkal és a balatonfürediekkel csaptak össze. Röplabdázóink szépen helytálltak, de sajnos győzött a papírforma, így mindkét mérkőzésen 3:1-es vereséget szenvedtünk. A következő fordulóban a Gödöllővel és az UTÉ-val mérkőzünk meg, ahol fontos, hogy legalább egyszer győztesként hagyjuk el a pályát, ugyanis elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy megtartsuk elsőosztályú tagságunk.

A csapat tagjai: Antosz Lea, Benedek Kata, Csenki Kata, Dajka Dorka,Gellér Tímea, Kecskés Kinga, Pogány Kata, Mahler Anna, Ujvári Nóri, Hargiati Viktória, Sumits Lili, Ugron Zsófia, Vámos Emma.

Edző: Ko Henrietta

Az U13-as korosztályban két divízióban is versenyez csapatunk, Benkóné Kőrös Mária együttese a legjobbak között bizonyíthat. MTK kék alakulatunk Érden vendégeskedett vasárnap, ahol két találkozót játszottak le. Sajnos mindkét összecsapás vereséggel zárult számunkra.

Delta‒MTK kék 3:0 (-10,-21,-27)

KESI A‒MTK kék 2:1 (-8,16,-23)

A csapat tagjai: Barcsa Boglárka, Bocskov Szonja, Babits Lola, Gétay Georgina, Kozma Lilla, Kovács Gabriella, Kindornai Viktória, Mihály Zille, Szikla Róza, Szűcs Kincső, Sipos Milla, Zánkai-Laki Flóra.

Edző: Benkóné Kőrös Mária

A másodosztályban harcoló U13-as gárdánk, Magyar Liza irányításával hazai pályán fogadhatta ellenfeleit. Két fővárosi csapattal a BVSC és a KSE egyleteivel mérkőztek meg.

BVSC-Zugló- MTK 2:1 (-10,-18,16)

KSE-MTK 2:1 (-10,12,-17)

Ugyan az együttes mindkét mérkőzését elveszítette, a vezetőedzőjük elismerően nyilatkozott a lányok teljesítményéről: ‒ Egyértelműen látom a fejlődést, az első meccsen még nem ébredtünk fel, de úgy érzem a másodikon már az elvártakat hozták a lányok. Alakul a csapat!

A csapat tagjai: Ágoston Hanna, Bajai Boróka, Cseh Vilma, Herczeg Kata, Jackson Alíz, Jancsó Borbála, Kalmár Evelin, Kovács Natasa, Livják Borbála, Nyitrai Lén, Szabó Orsolya, Teremy Zsófia.

Edző: Magyar Liza

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!