Karate
Hárspataki Gábor

Röplabda: U20-as alakulatunk utoljára lépett pályára az évben

Publikálva: 2024.12.20 Frissítve: 2024.12.19 Röplabda

A Balatonfüred elleni meccset sikerrel vették, de a Békéscsaba kifogott rajtuk.

Tímár Eddit lányai a középszakasz első fordulójában a Balatonfüreddel és a Békéscsabával mérték össze magukat, és az évben az utolsó összecsapás volt számukra. Hazai környezetben szállhattunk harcba a pontokért. A csapat az első meccset a Balatonfüreddel játszotta, és 3-0-ra megnyerte, a második találkozón azonban a Békéscsaba győzött 3-1-re. 

MTK Budapest− SZBRA  3-0 (9, 16, 17)
MTK Budapest− BRSE  1-3 (19, - 22,-17, -22)

Tímár Edit így értékelte a két mérkőzést: − A Balatonfüred csapata ellen hoztuk a kötelező győzelmet, próbáltam mindenkinek játéklehetőséget adni, amivel minden játékos élt is. A második meccsen a Békéscsaba csapata ellen nagyszerűen kezdtünk, lehengerlő játékkal hoztuk a szettet. A második játszmában egymás mellett haladt a két csapat, ám a végjátékban nem sikerültek a megoldásaink .A harmadik szett elején sajnos megsérült az addig remekül játszó Mahler Anna, és a lányok nem tudták továbbvinni azt a figyelmet, ami a szettgyőzelemhez kellett volna. A negyedik szettben végletekig kiéleződött a csata a két csapat között, de a végjátékban 22:22-állásnál három hiba miatt nem tudtuk kiharcolni az ötödik szettet. Gratulálok a lányoknak a nagyszerű játékhoz, mindenki odatette magát, szép befejezése volt az évnek. Most kis szünet következik, hogy aztán újult erővel dolgozhassunk tovább. Kellemes ünnepeket kivánok mindenkinek!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!