Bánhidi-Farkas Petra

Röplabda: játszottunk már ennél jobban is, de a lényeg, meglett a győzelem

Publikálva: 2025.03.14 Frissítve: 2025.03.14 Röplabda

Négy szettben győztük le hazai pályán a Vidux-Szegedi RSE csapatát az alapszakasz utolsó előtti fordulójában.

Az első perctől kezdve nagy harc folyt a felek között, egymást felváltva szerezték a pontokat. 13:10-nál már sajnos a vendégek álltak jobban, így Hetey Tamás nyúlt először időkérési lehetőségéhez. A szünet sem hozott változást, sőt még inkább negatív irányt vett számunkra a találkozó állása, hét ponttal lemaradtunk a Szeged mögött. Ezt a hátrányt már nem tudtuk ledolgozni, sőt még rátett egy lapáttal ellenfelünk, így 25:16-ra megnyerték az első etapot.

A második szettet zsinórban három szerzett ponttal indítottuk, és ugyan 8:8-nál utolértek minket a szegediek, ezúttal a 13:10-es állás nekünk kedvezett. Sikerült tovább növelnünk az előnyt, 16:11-nél a Szeged szorult időkérésre. Az egyperces szusszanás sem tudott megállítani minket, Bánki Borka pontját követően 21:12-es előnynél jártunk. Ezúttal mi voltunk azok, akik olyan fórt dolgoztak ki, hogy esélye sem volt visszajönni a szettbe a vendégcsapatnak, 25:15-re behúztuk azt.

A harmadik etapot még az előzőnél is jobban kezdtük, 6:2-nél már négy ponttal a Szeged előtt jártunk. A Szeged sem hagyta ezt annyiban, egy pontra közelített meg minket, de a mienk újabb lendületet véve a szetthajrá előtt hat ponttal vezettek. A remek teljesítmény pedig tovább folytatódott, tízpontos különbség alakult ki az etap végére.

A negyedik felvonás 10:9-ig szorosan alakult, ám ezután mi kerekedtünk felül ellenfelünkön, Kardos Bogi ász nyitása és Endrődi Hanna eredményes sánca révén 16:11 állt az eredményjelzőn javunkra. Ugyan egy-egy apróbb hiba belecsúszott a mi játékunkba is, de 22:16-nál így is magabiztosan vezettünk. A hatpontos különbség a szett legvégére is megmaradt, így nemcsak a szett sikere lett meg, hanem 3:1-re megnyertük a találkozót is.

Női NBI alapszakasz, 23. forduló

2025. március 14. 19:30, Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok, 45 néző.

MTK Budapest‒Vidux-Szegedi RSE 3:1 (-16, 15, 15, 19)

Játékvezetők: Elsik I., Soltész R.

MTK Budapest: Bakai 13, Endrődi 2, Correa 9, Kardos 17, Krachler 3, Honfi. Csere: Divényi (liberó), Bánki 13.

Vezetőedző: Hetey Tamás

Vidux-Szegedi RSE: Vezsenyi 9, Lefforge 7, Hemmert 11, Ostojic 4, Nyers 6, Horváth 3. Csere: Perényi (liberó), Tóth 3, Herceg, Czakó 4. 

Vezetőedző: Milodanovic Andrea

Hetey Tamás: − Fontos volt, hogy meg tudtuk őrizni a hidegvérünket az első szett után és ezzel végül megszereztük a három pontot. Sokkal jobb játékra vagyunk képesek, de ma ez is elegendő volt. Köszönjük a szurkolást!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!