Tenisz
Piros Zsombor

Röplabda: a tavalyi ezüstérmeshez utazunk

Publikálva: 2022.11.11 Frissítve: 2022.11.10 Röplabda

A Swietelsky-Békéscsaba ellen folytatjuk az Extraligát.

A bajnokság negyedik fordulójára kerül sor szombaton 18:00 órától, amikor női röplabdacsapatunk a Viharsarokba látogat. Ellenfelünk az előző idény második helyezettje, a Swietelsky-Békéscsaba együttese lesz.

Házigazdánk az eddigi három mérkőzés után hibátlan mérleggel áll, az első két összecsapását hazai pályán nyerte a Kaposvár és a Balatonfüred gárdái ellen, míg legutóbb az UTE vendégei voltak, ahol az előzőekhez hasonlóan, 3:0-s győzelmet arattak.

A tavalyi szezonban kétszer találkoztunk az Extraligában. Rögtön az első tétmeccsünket ellenük vívtuk a 2021/22-es idényben, ahol megizzasztottuk a békéscsabaiakat, sőt egy szettet el is tudtunk rabolni tőlük. A visszavágón fogadva őket 3:0-s vereséget szenvedtünk.

Azóta jelentősen kicserélődött a játékoskerete az állománynak, ugyanis az előző év végén hatan távoztak, a légiósok közül egyedül Marta Drpa maradt továbbra is a klub kötelékében. A sok búcsúzót görög, török, ukrán légiósokkal pótolták, illetve a Nyíregyházával már bajnoki címig jutó Ralica Vasziljeva is a lila-fehérekhez írt alá. A légiósok vándorlása mellett a magyar játékosok zöme a békéscsabai folytatás mellett tette le a voksát: Bagyinka Fanni, Bodnár Dorottya, Glemboczki Zóra, Kertész Petra, Molcsányi Rita és Szatmári Lilla. Hozzájuk pedig az utánpótlásból felkerülő Tuska Brigitta, illetve a felnőtt válogatott egyik alapembere, Pintér Andrea csatlakozott.

Leiszt Máté ellenfelünk átalakult keretéről, illetve a szombati összecsapásról is beszélt: ‒ Szombati ellenfelünk nagyon komplett csapat, jól erősítettek az igazolásaikkal. A Békéscsaba ellen azt az arcunkat kell megmutatni, amelyik felszabadultan tud játszani, és megpróbáljuk azokat az erényeinket megmutatni, amiken az elmúlt időszakon dolgoztunk.

Női Extraliga alapszakasz, 4. forduló

2022. november 12. 18:00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok  

Swietelsky-Békéscsaba‒MTK Budapest

Játékvezetők: Halász T., Bátkai-Katona Á.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!