Kézilabda
Sallai Nikolett

Rg: Pigniczki Fanni a világbajnokságon is elérte a célját

Publikálva: 2022.09.27 Frissítve: 2022.09.27 Ritmikus gimnasztika

Az MTK Budapest olimpikon gimnasztikázója, Pigniczki Fanni már több fórumon tartott élménybeszámolót a szófiai világbajnokságról, ezúttal a hazai tornaszövetséggel megosztott gondolatait idézzük.

Pigniczki Fanni pazar teljesítményt nyújtott a szeptemberi, szófiai ritmikus gimnasztika világbajnokságon. Az MTK Budapest kiválósága bejutott a szalag döntőjébe, melyben nyolcadikként zárt, egyéni összetettben pedig szintén bekerült a legjobbak közé, és eddigi legjobb vb-s helyezését felülmúlva – 14. hely – a kilencedik pozícióban végzett, ezzel pedig beállította Sinkó Andrea 1987-ben, Várnában elért eredményét. 

– Nagyon jól éreztem magam, az edzések nagyon jól mentek, aztán valami a kvalifikációnál félrement, olyan hibákat csináltam labdával és karikával, amelyeket korábban soha. A második nap szerencsére jól sikerült, buzogánnyal is jól teljesítettem érzésem szerint, szalaggal meg sikerült bejutnom a fináléba.

A szervezés sajátossága volt, hogy az előzetes program szerint a selejtezők után alig két óra múlva már a szerenkénti döntő következett, azonban a program csúszása miatt mindössze alig több, mint egy órányi szünet volt a kvalifikáció és a finálé között.

– Eddig ilyenben még nem volt részem, de igyekeztünk ebből is kihozni a legtöbbet. Sajnos, a szalagra nagyon nagy masnit sikerült kötni, így a pótszerrel kellett dolgoznom, ami egy teljesen új szituáció volt számomra. Az összetettet tekintve a selejtező után belül úgy éreztem, hogy a négyből három gyakorlat esetében tudok ennél jobbat is. Azzal pedig, hogy bekerültem a fináléba, lehetőségem nyílt, hogy megmutassam ezt – folytatta a ritmikus gimnasztikázó, aki a döntőben remek teljesítményt nyújtott, három szerrel is felülmúlta a selejtezőben kapott pontszámát, és végül 120.300 ponttal a kilencedik helyet szerezte meg.

– A döntőben igyekeztem mindent kizárni, nagyon fókusztáltam a feladatomra. Felszabadított az, hogy az addigi gyakolataim, pontszámaim nem számítottak, és tiszta lappal tudtam tornázni. Összességében sikerült megoldanom nagyobb rontás nélkül.

A Világjátékok kétszeres bronzérmese híresen nem szeret a versenyek előtt előre meghatározni egy bizonyos célt a nagy nyilvánosság előtt. Jól megcsinált gyakorlatokban gondolkozik.

– Még otthon sem szoktam elárulni előre, hogy mit szeretnék elérni egy adott viadalon. Annyit elmondhatok, hogy elégedett lettem volna a kilencedik hellyel a vb előtt. Előzetesen a tizennyolcba és egy szerenkénti fináléba akartam bejutni, ez volt a szándékom. Az pedig, hogy megjavítottam az eddigi legjobbamat, és harmincöt éves eredményt állítottam be, már csak grátisz.

A világbajnoksággal nem értek véget a megméretések a magyar olimpikon számára. Az egyesületi világbajnokságon is részt vesz az MTK Budapest, továbbá hazai viadalok is várnak még Pigniczkire.

(Forrás: Magyar Tornaszövetség)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!