Atlétika
Nagy Marcell

Rg: Pigniczki Fanni az ünnepek alatt sem pihen teljesen

Publikálva: 2023.12.21 Frissítve: 2023.12.20 Ritmikus gimnasztika

A világbajnoki bronzérmes ritmikus gimnasztikázó, Pigniczki Fanni újra gyerekként tud játszani az ünnepi időszakban.

Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni az idén világbajnoki dobogón állhatott, miután bronzérmes lett karikával Valenciában, és ugyanitt olimpiai kvótát is szerzett. Emellett több vb- és Eb-döntős helyezéssel büszkélkedhet, az Egyetemi Világjátékokon pedig két aranyérmet érdemelt ki. Fanni a hazai tornaszövetség honlapjának elmondta, hogy nagyon szereti a karácsonyt megelőző időszakot.

– Az ünnepeket a családommal töltöm, és ilyenkor tudok találkozni a bátyámmal is, mert év közben kerülgetjük egymást, szinte sosem tartózkodunk egy országon belül. Sokat szoktunk ilyenkor társasozni és hülyéskedni, mert az ő jelenlétében képes vagyok újra gyerekként játszani és csak jól érezni magamat – mondta, és hozzátette, hogy a tanulmányai miatt az év végén sem tud teljesen kikapcsolódni.

–  A vizsgaidőszak miatt azért nem tudok teljesen pihenni, mert szeretem letudni a számonkéréseket minél hamarabb, hogy mire kezdődnek az edzőtáborok, addigra már ki is tudjam pihenni magam.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!