Atlétika
Nagy Marcell

Mintha december lenne

Publikálva: 2020.05.09 Frissítve: 2020.05.09 Tenisz

Tavaly az MTK Budapest nyerte itthon teniszben a csapatbajnokságot, az úgynevezett Szuperligát, és a győztesek között szerepelt Piros Zsombor is, aki párosbeli diadallal járult hozzá a döntőben a győriek elleni sikerhez. A húszéves játékos eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, hogy 2017-ben megnyerte a juniorok között az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, de volt már felnőtt magyar bajnok is ugyancsak 2017-ben és ugyancsak az MTK színeiben, az ATP világranglistáján pedig eddig a 2018 végén feljegyzett 338. helyezés a legjobbja.

– Piros Zsombor jelenleg négyszáztizennegyedik a világranglistán. Ezzel meg vagy elégedve?

– Hát, nem igazán… Majdnem százzal lejjebb van, mint a karriercsúcsom, lehetne ez sokkal jobb, hogyha még pár versenyen el tudtam volna indulni február vége felé. Jelenleg ez van, sokkal jobban örülnék, ha hármassal kezdődne, de annyira azért nem tragikus a helyzet.

– Piros Zsombor Davis-kupa-szuperdöntős a magyar válogatottal. Ezzel meg vagy elégedve?

– Igen, ezzel viszont nagyon. Az a hét varázslatos volt Debrecenben, hihetetlen, hogy mi munkát beletettek a fiúk, meg mi is próbáltuk mindenben segíteni őket, minden nap annyit edzeni, amennyit csak lehet, mert ugye ha bármelyiküknek valami baja esett volna, akkor vagy nekem, vagy Nagy Petinek kellett volna beugrani. Mi is úgy készültünk, mintha játszanánk, mert abból nem lehet baj, abból viszont lehetett volna, ha nem készülünk úgy. Próbáltunk az edzéseken főleg Fucsovics Marcival és Balázs Atival is olyasmiket gyakorolni, hogy azok minél jobban az előnyükre váljanak, az elején inkább csak iskoláztunk, majd az utolsó két-három napban már nagyon sok pontjáték volt, meg bizonyos szituációkat játszottunk ki, ami szerintem nagyon látszott is a hétvégén a meccsek során. Két top100-asról van szó, igazából papírforma volt, hogy mi nyertük a találkozót a belgák ellen, de borzalmasan szoros volt, nagyon izgultunk, jó volt nagyon befutni ott a végén, hatalmas érzés volt. Büszke vagyok a csapatra, hogy megcsináltuk, mert ez szerintem hatalmas eredmény.

– Most hol edzel, kivel, mennyit és milyen minőségűt?

– A Grand Slam Parkban szoktunk játszani. Változó, van úgy, hogy Atival edzek kettesben, hétvégente meg szerdánként általában csoportos foglalkozás van, olyankor ott vannak szinte mind a legjobbak, Fucsovics Marci, Balázs Ati, Nagy Peti is szokott jönni, meg fiatalabbak is, Fajta Peti, Marozsán Fábián, aki velem egyidős, ott szokott lenni. Picit kevesebbet edzek, mint alapjáraton, szerintem a többiek is így vannak vele, a kondiedzéseket pedig program alapján otthon oldom meg: általában van kardió, futás meg bringázás, és van erősítés, ezeket napi szinten csinálom. Úgy érzem, jelenleg sokkal fontosabb, hogy naponta kondizzak, mint hogy minden nap teniszezzek, mert szerintem a teniszt szinten tudom tartani ezekkel az edzésekkel, viszont a kondiban vannak még hiányosságok, szóval azt keményebben nyomom most.

– A korábbi sérüléseid mind meggyógyultak?

– Szerencsére igen, de nyilván olyan, hogy százszázalékos minden, nagyon ritkán van. Kicsit fájdogál a vállam, meg néha a térdem, de ezek nem sérülések, ezek csak apróbb dolgok, amiket hengerezéssel, meg a jó technikával rendbe lehet hozni, és ezeket én is meg tudom csinálni magamnak. Szerencsére a lábam, amin volt egy kisebb törés, már rendbe jött, a bokám, ami szeptemberben ment ki, szinte százszázalékos, tehát most ilyesfajta panasz nincsen.

– A hogyan továbbról vannak már elképzeléseid? Udvardy Panna például már versenyez Amerikában.

– Pont tegnap írtam neki üzenetet, hogy szerencsés, hogy ő már játszhat, mert szerintem senki más magyar még nem versenyezhet. A hogyan továbbról most olyan információt kaptunk, hogy még egy kicsit eltolták a versenyzést augusztus harmadikáig, ez még azt hiszen, nem hivatalos, majd a jövő héten válik azzá. Szóval addig van egy jó kis három hónap, a csapatbajnokságok valószínűleg el fognak kezdődni a nyár közepén, addig meg szerintem az a legjobb, ha úgy fogja fel ezt az ember, mint egy alapozó időszakot decemberben: akkor is majdnem egy vagy másfél hónap, mire összerakják magukat a játékosok mind fizikailag, mind teniszileg és mentálisan. Hosszú idő, de elég gyorsan el tud telni, hamarosan vissza fogok állni ugyanolyan edzésmennyiség elvégzésére, mint alapjáraton.

– Említetted a csapatbajnokságokat: azt tudod már, hogy itthon idén hol fogsz játszani?

– A Szuperligában? Mindenféleképpen az MTK Budapest színeiben fogok játszani, ahogy már hat-hét éve, azt hiszem.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!