Kézilabda
Győri Barbara
Bravúros teljesítménnyel Gőz Roland eljutott az éremcsatákig Törökországban, ezzel ötödik lett, és pályafutása legjobb eredményét érte el Grand Slam-versenyen.
A versenyen még sohasem vett részt hazánkból sportoló.
A tervek szerint harminc dzsúdós – köztük hat MTK-s –képviseli a magyar színeket a július nyolcadikán kezdődő, háromnapos Grand Slam Hungary olimpiai kvalifikációs viadalon.
Fucsovics Márton maratoni csatát nyert.
Egy győzelem és egy vereség a mérleg Georgiában.
Elrajtolt a US Open; keddtől az MTK Budapest két klasszisáért, Babos Tímeáért és Fucsovics Mártonért egyaránt szoríthatunk.
Babos Tímea 27 éves.
Tavaly az MTK Budapest nyerte itthon teniszben a csapatbajnokságot, az úgynevezett Szuperligát, és a győztesek között szerepelt Piros Zsombor is, aki párosbeli diadallal járult hozzá a döntőben a győriek elleni sikerhez. A húszéves játékos eddigi legnagyobb nemzetközi sikere, hogy 2017-ben megnyerte a juniorok között az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, de volt már felnőtt magyar bajnok is ugyancsak 2017-ben és ugyancsak az MTK színeiben, az ATP világranglistáján pedig eddig a 2018 végén feljegyzett 338. helyezés a legjobbja.
A világranglistán jelenleg a második számú női teniszezőnk egyesben Jani Réka Luca a maga 201. helyezésével, amivel Grand Slameken biztosan, és sok WTA-tornán is ott lehetne a selejtezőben. Az MTK színeiben 2018-ban egyéni bajnoki címet nyerő 2016-os olimpikon a Kodolányi János Egyetemre jár távoktatás keretében, és megpróbálja a legjobb formába hozni magát akkorra, amikor eljön végre az újrakezdés időszaka.
Tóth Krisztián az Egyesült Arab Emírségek fővárosában versenyez október végén.
12 | Következő oldal » |
---|