Atlétika
Nagy Marcell
A magyar bajnok Gálfi Dalma bejutott a döntőbe a portugáliai Oeirasban zajló salakpályás Challenger-tornán. Babos Tímea a brazil Luisa Stefani oldalán az elődöntőben búcsúzott a Stuttgartban zajló WTA-torna páros versenyében.
Az előző nap Udvardy Pannát búcsúztató Gálfi Dalma – aki 149. a világranglistán – szombaton az amerikai Varvara Lepchenkóval (120.) találkozott, pályafutása során harmadszor. Előzőleg 2020-ban az egyesült államokbeli Newport Beachben az MTK Budapest teniszezője nyert, majd néhány hónappal később a taskenti születésű és 2006-ig üzbég színekben versenyző ellenfél visszavágott a Roland Garroson.
A portugáliai elődöntős csata 4:4-ig két-két bréket hozott, mígnem rövid esőszünetet követően a 26 éves magyar harmadszor is elvette a 12 esztendővel idősebb – és a világranglista 19. helyén is megfordult – amerikai szerváját, majd adogatóként lezárta a szettet (6:4). A folytatásban a magyar játékos 3:0-ra elhúzott, amikor ismét eleredt az eső, és több mint öt (!) órán át állt a játék. Ez azonban nem zökkentette ki Gálfit, aki már csak alig 20 percet töltött a pályán, 5:1-re meglépett, és nettó 1 óra 36 perc alatt nyert két szettben.
Gálfi a vasárnapi fináléban a második kiemelt amerikai Katie Volynetsszel (80.) vagy a svájci Simona Walterttel (161.) találkozik. Dalma harmadik Challenger-döntőjére készül, az eddigi kettőt elvesztette.
Babos Tímea is pályára lépett szombaton, méghozzá a brazil Luisa Stefanival párban a stuttgarti WTA-versenyen. Babosék hosszabb szünet után léptek pályára a németországi versenyen, mivel a negyeddöntőjüket még szerdán vívták. Szombaton az első helyen kiemelt Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe kanadai, új-zélandi duó várt rájuk, amely az előző körben Stollár Fannyt és az orosz Alekszandra Panovát búcsúztatta.
Az ellenfél hamar 4:1-re elhúzott, de a magyar, brazil kettős rákapcsolt, és innentől már csak egy gémet engedélyezett ellenfelének a nyitójátszmában (7:5). A folytatás már a favorit duó szája íze szerint alakult, amely 42 perc alatt egyenlített (3:6), így jöhetett a harmadik játszmát helyettesítő, tíz nyert pontig tartó döntő rövidítés, amelyben Babosék csak 3-3-ig tartották a lépést, onnantól már a rivális akarata érvényesült (4-10).
EREDMÉNYEK:
CHALLENGER-TORNA, OEIRAS
ELŐDÖNTŐ
Gálfi Dalma–Varvara Lepchenko (amerikai) 6:4, 6:3
WTA 500-AS TORNA, STUTTGART
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe (kanadai, új-zélandi, 1.)–Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil) 5:7, 6:3, 10–4 – döntő rövidítés
(Forrás: MTI)