Mindene a kézilabda

Akkor nevezték ki szakosztály-igazgatónak, amikor éppen súlyos vereséget szenvedett a csapat. Paál Lászlóval beszélgettünk.

– A debreceni, nagy különbséggel elbukott mérkőzés után bíztak meg, és attól kezdve – bár addig is technikai vezetőként dolgoztál – a szakmai munkának is te lettél a felelőse. Hogyan változott meg az életed?

– A legfontosabb változás az volt, hogy hozzám tartozik a szakmai rész is, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Magyarország egyik legjobb szakembere a vezetőedzője a felnőtt csapatnak, ezért az ő tanácsait mindig kikértem, meg is fogadtam, és ezen nem is nagyon szeretnék változtatni. Bízom benne, hogy  legalább középtávon ez így is marad.

– Hogyan változott, vagy egyáltalán változott-e a viszonyod a játékosokkal?

– Nem változott semmi. Nehéz úgy belecsöppenni, hogy előtte is, naponta a csapat mellett voltál. Nem könnyű úgy viselkedni, hogy utána ne mondják, hogy elszállt veled a ló, meg hogy nagyképű vagy, ám ez jól működik, a lányok is remekül kezelik. Próbálok úgy viszonyulni hozzájuk, mint eddig, csak most van, amikor a nemet nekem kell kimondani.

– Voltak a bajnokságban kalkulálható vereségek. Gondolok itt a Ferencvárosra, a Győrre, de voltak olyanok, melyek meglepték a szurkolókat és a klub vezetését. Hogyan állt fel a csapat azokból a pofonokból, amik váratlanul érkeztek?

– Olyan vereségünk nem volt, ami váratlanul ért. Némelyik különbséggel viszont megleptük magunkat is. A legnehezebb az volt, hogy utána olyan meccsek jöttek, hogy nem nagyon lehetett szerzett ponttal kalkulálni, és ez volt a legnehezebb. Az, hogy sikerült a Fehérvárt megverni, nagy dolog volt, így lettek meg az első pontjaink. A realitás ott is azt ígérte, hogy nem mi nyerünk, viszont mikor elterveztük, hogy miként tudunk a nyolcban lenni, akkor a fehérvári meccset győzelemre vettük, hazai pályán. Itthon két ponttal számoltunk az Érd ellen is, aztán végül komolyabb verésbe futottunk bele. Ennyi pont után sem az első nyolcba kerülés a realitás, hanem a kilencedik hely megszerzése, viszont nem lennénk igazi sportemberek, ha nem az 1-8. lenne a célkitűzés. Kulcsa az ügynek a Debrecen, hiszen, ha legyőzzük, egyből a hetedik helyre tudnánk kerülni. Biztos, hogy önbizalmat adna. Nem mondom, hogy mi vagyunk az esélyesek, de hazai pályán, ilyen ki-ki mérkőzésen minden megtörténhet.

– A kilencedik helyen áll a csapat, de ha most lenne vége a bajnokságnak, akkor a nyolcadikon végezne, mert pont a Fehérvár áll előttünk – gólkülönbséggel –, de a bajnoki pontszámítás alapján az egymás elleni eredmény számít, és megvertük őket. Mi a klub elvárása veletek szemben, és ez mennyire találkozik azzal, hogy most már tudjuk, te inkább a kilencedik helyet tartod reálisnak?

– Az eredeti célkitűzésen még nem módosított senki, így a kilenc, tizedik hely valamelyikén kell végezni. Ennél lejjebb már egyértelmű kudarc lenne. Gondolom, mindenki boldog lenne, ha az első nyolcban lennénk. Leginkább viszont mi örülnénk a legjobban, mert ez olyan tett lenne, amit titkon remélünk, de azért ha jól magunkba nézünk, nem tudom, hogy reális-e.

– Furcsa az átigazolási időszak a kézilabdában, mert tulajdonképpen nyitott a változtatás lehetősége. Van-e elképzelés arra, hogy most, a szünetben módosítunk?

– Nem tervezzük, de azért ki se zárnék semmit, mert történhetnek, adódhatnak körülmények, lehetőségek melyekre nem lehet nemet mondani, de hogy mi mit szeretnénk, az az anyagiaknak a függvénye.

– Rita néhány hete van itt. Hogy illeszkedett be?

– Termány Rita tényleg nagyon kevés időt töltött még nálunk. Abból a néhány napból ráadásul egy hét szünet volt. Istenigazából nagyon bízom benne, hogy jól érzi itt magát. Dolgozzon, aztán majd kiderül! Feltételezem, a játékos akkor érzi komfortosan magát, ha játszik. Hogy lesz-e lehetősége, az meg az edző dolga, meg az övé.

– Hogy telne az a szép tavaszi napod, mikor a bajnokság utolsó fordulója után ránéznél a tabellára és a 7. helyen állna az MTK Budapest?

– Ha konkrétumot mondanék, azt úgysem írnád le, úgyhogy mindenkinek a fantáziájára bízom, de biztos, hogy a zöme közel járna az igazsághoz...

Ezt olvastad már?