Tenisz
Babos Tímea
Báthori Gábor alakulata a Siófok KC ellen nyert tizenkét góllal.
U18-as gárdánk a Siófokot látta vendégül, az U20-asok pedig Kisvárdán vendégeskedtek. Serdülőink már az első perctől kezdve diktálták a tempót, így a nyolcadik percben már 6-1-re vezettek. A folytatásban sem álltak meg a mieink, így a 20. percben Katona Réka hétméterese már a közte tízet jelentette javunkra. A félidőre még ezt is túlszárnyaltuk, 24-12-re vezettünk.
A második játékrészbe ugyan több hiba csúszott, de a sikerünket és a bajnokságban az első két szerzett pontunkat nem fenyegette ez sem. Magabiztos előny tudatában kézilabdázhattak lányaink, és igazi csapatmunkával kiharcolták az első sikert, a mérkőzés pedig 37-25-ös végeredménnyel zárult.
LU18 II. osztály nyugat, 2. forduló
MTK Budapest‒Siófok KC 37-25 (24-12)
Báthori Gábor: ‒ Az első mindig nehezebben jön, de a lányok a második fordulóban megszerezték az első győzelmet a serdülő bajnokságban. Nagyon sokat dolgoztunk érte, és a kitartó munkának meg is lett az eredménye. Az első félidő alapján megérdemelt a nagy különbségű végeredmény, bár a második félidőbe már több hiba csúszott be, de ez sem tudta beárnyékolni a sikerünket és az örömünket. Nagy gratuláció a CSAPATNAK, és ígérem, ha ilyen lelkesen dolgoznak, akkor sok ellenfelünkkel szemben fogjuk győztesen elhagyni a pályát!
Az ifikre nagy túra várt, ugyanis Kisvárdán szerepeltek vasárnap délután. Ugyan a mieink kezdtek jobban, de a hazaiak hamar fordítottak, és a huszadik percre 9-5-ös hátrányba kerültünk. Az első félidő végére tudtunk faragni a hátrányból, 13-10-es állással fordultunk rá a szünetre.
A második játékrészben Koczka Lili góljával 15-14-re zárkóztunk, de ellenfelünk nagyobb fokozatra kapcsolt, és ismét ellépett öt góllal. Innen sajnos már nem volt visszaút, még nagyobb lett a különbség a felek között, végül hétgólos vereséget szenvedtünk.
LU20 I. osztály kelet, 2. forduló
Kisvárda‒MTK Budapest 30-23 (13-10)
Kézilabda: Dakos Noémi szerint jó úton jár az alakulat a csapatépítés terén (VIDEÓ)
Kézilabda: elégedettek lehetünk a Győri Audi ETO KC elleni teljesítménnyel (VIDEÓ)
Kézilabda: újabb kiesés elől menekülő csapatot fogadunk
Kézilabda: az életéért küzdő Békéscsaba érkezik hozzánk a következő fordulóban