Tenisz
Gálfi Dalma

Megharcoltunk becsületünkért

Publikálva: 2018.11.04 Frissítve: 2018.11.06 Kosárlabda női

A nagyarányú vereség ellenére, nem adta olcsón a bőrét női kosárcsapatunk, az európai elitbe tartozó, bajnoki címvédő Sopron otthonában

Hatodik fordulójához érkezett a női kosárlabda NB I, és Nagy Dóra csapata kőkemény ütközet előtt állt. A Sopron Basket vendégeként arra készültünk, hogy a jövő hétvégi PINKK elleni találkozóra fizikálisan remek készülést jelent majd a találkozó.

Nos, ez maradéktalanul beigazolódott. Hatalmas nyomást helyezett a Sopron a Pusztai Sára, Szeitl Vanessa, Süle Krisztina, Szabó Flóra, Hegeűs Janka összetételű kezdőnkre. Olyan agresszív védekezést kaptunk, ami ellen nehezen tudtunk építkezni, kiszorítottak minket a támadóidő utolsó másodpercéig. Ellenfelünk azonban felpörgött, és megállás nélkül dobta a hárompontosokat.

Csak az első negyedet 4/8 triplamutatóval zárták, Szabó Flóráék viszont felvették a kesztyűt. Vani betalált kintről, majd a padról érkező Czirják Noémi is beköszönt. Nehezen tudtuk azonban lassítani a jövő szerdán, a Fenerbahce ellen Euroliga mérkőzést vívó Sopront.

A játék minden elemében felénk nőttek, azonban megtörni nem tudták a fővárosi alakulatot. Húsz pont közelébe jutott a különbség, de játékban harcosak maradtunk. Repültünk a szabad labdákért, amennyire lehetett, fizikálisan is felvettük a kesztyűt.

A félidei 51-25 után továbbra is egy-egy szép jelenettel elő tudtunk rukkolni, azonban a soproni henger csak ekkor jött. A negyed végére megérkezett a tizenegyedik hazai hármas, védekezésben pedig valósággal ellehetetlenítették a játékunkat. A WNBA-t megjárt légiósokkal felálló Soproné lett a lepattanók 70 százaléka, nem csoda, hogy 80 pontig jutottak harminc perc alatt.

Nagy Dóra próbálta keverni a kártyáit, alacsony szerkezettel is próbálkozott, de az ellenfél fiatal, sikerre éhes játékosai vérszemet kaptak. Centereink, Flóra és Hegedűs Janka tartották a lelket bennünk, ha kellett pontokkal, ha arra volt szükség, kemény faulttal adták a sokra taksált Sopron tudtára, hogy nem hagyjuk magunkat.

Csak a különbség volt kérdéses az utolsó percekre, a százig jutó fehérmezes együttesnek érthető módon vastaps járt a hazai szurkolóktól.

Végeredmény: Sopron Basket – MTK Budapest 100-45 (23-14, 28-11, 29-12, 20-8)

STATISZTIKA

Nagy Dóra: – Védekezés agresszivitásában, gyorsaságban tudtuk tartani a lépést a Sopronnal, azonban ebben felörlődve, nem maradt energiánk a támadásokra. Ha meg is voltak a helyzeteink, rossz százalékkal dobtunk. Így is jó felkészülésnek tartom ezt a meccset, mert ilyen sebességgel, jobb támadójátkkal van keresnivalója a csapatnak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!