Atlétika
Vári Péter
A TFSE-MTK Budapest – hazai pályán – 33 ponttal kikapott a francia UFAB49 csapatától az Európa-kupa selejtezőjében, a párharc első meccsén.
Szerda este a TFSE-MTK Budapest megkezdte szereplését az Európa-kupa selejtezőjében. A csapatunk – amely először szerepel nemzetközi kupában – a francia UFAB49 (Union Féminine Angers Basket) együttesét fogadta a selejtezős párharc odavágóján.
Hegedűs Péter tanítványainak nem indult jól a mérkőzés: öt perc elteltével 12-2-re vezettek az esélyesebb vendégek. Ezután Burján Laura pontjai következtek (7-13), a folytatásban viszont ismét a franciák irányították a meccset, és az első negyed végére 25-12-re elhúztak. A második felvonás elején Szabó Fanni kosaraival igyekeztük tartani a lépést, és állandósítani a különbséget (18-29). Sajnos azonban ezt csak átmenetileg sikerült véghez vinni, az angersi gárda 11-1-es sorozatot produkálva már 40-19-re vezetett. A nagyszünethez 42-22-es állásnál értek el a felek.
A fordulást követően is hasonló képet festett a mérkőzés. A harmadik szakasz végére 27-re nőtt a különbség (36-63). A végjátékban ugyan feljavult a támadójátékunk, de közelebb jönni sajnos nem tudtunk, így végül csapatunk 90-57-es vereséget szenvedett a párharc első találkozóján. A mieink legjobbjaként Lauren Mains 14 ponttal zárt.
Folytatás jövő szerdán Franciaországban.
EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ, ELSŐ MECCS
TFSE-MTK Budapest–UFAB49 (francia) 57-90 (12-25, 10-17, 14-21, 21-27)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
(Fotó: Somogyi Gábor)