Kézilabda
Kobela Tamara
Vágó Attila és Mazák-Németh Csilla az alacsony létszám okozta gondok mellett a szombati vesztes mérkőzésről nyilatkozott.
Már az első félidőben összeszedett tizennégy gólos hátrányunk eldöntötte a mérkőzés kimenetelét.
Szombaton az egy ponttal előttünk álló Praktiker-Vácot fogadva újra megmutatnák a lányok, hogy mire képesek tizenegyen.
A félidei háromgólos hátrány után a második játékrészben vezetni is tudtunk, de végül pontosztozkodásra került sor.
Balszélsőnk a Siófok KC elleni győzelem utáni programról, illetve a csütörtöki összecsapásról is beszélt.
Január 12-én újra pályán kézilabdacsapatunk.
A listavezető DVSC SCHAEFFLER után újabb nehéz ellenfél várt mindkét korosztályra, hiszen a dobogóért küzdő Praktiker Vác vendégei voltak Kekezovity Marinkóék.
Csapatunk fantasztikus játékkal győzte le edzőmérkőzésen a Praktiker Vác együttesét, a meccs legszebb mozzanatokat válogattuk ki.
A pénteki edzőmeccsen védekezésben és támadásban is nagyot alkottak a lányok.
Nem sok idő maradt hátra az alapozásból.
12 | Következő oldal » |
---|