Taekwondo
Patakfalvy Luca
Az MTK Budapest sakkozója egy hajszállal maradt le az első helyre.
Életében először szerepelhetett a 19 esztendős Terbe Julianna, a meghívásos felnőtt női sakkbajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője hatodik helyen végzett a rangos viadalon, melyet a mándoki Forgách kastélyban rendeztek meg. Juli a versenyen szerzett tapasztalatairól beszélt honlapunknak.
A héten rendezik a 2016. évi magyar női egyéni sakkbajnokságot. A hétfordulós, körmérkőzéses párharc ötödik játéknapján is túl vannak már a hölgyek.
Az MTK Budapest nemzeti csapatbajnokságban szereplő mindkét együttese, szép sikert könyvelhetett el a legutóbbi fordulóban.
Több fronton is helyt kellett állniuk a kék-fehér versenyzőknek, és mindenki kitett magáért.
Ugyan alig vagyunk túl a naptári év felén, a közelmúltban véget ért U20-as sakk világbajnokság jó apropót kínált arra, hogy elemezzük a szezon eddigi történéseit Terbe Juliannával, az MTK Budapest fiatal tehetségével, a Brüll Alfréd Akadémia tagjával.
Még az oviból idén elballagó is nyert két partit
Jelenleg is zajlik Balatonlellén a korcsoportos magyar bajnokság, a legjelentősebb egyéni utánpótlás-verseny a hazai viszonyokat tekintve. A bajnokságon 24 MTK Budapest játékos vesz részt, ezzel a kék-fehéreké a legnépesebb delegáció a mezőnyben, mely eredményességét illetően is az élmezőnybe várható.
Az MTK Budapest sakkszakosztálya, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium színháztermében búcsúztatta a rendkívül sikeres, 2014/15-ös szezont. A díjátadó előtt sort kerítettek arra is, hogy megmérkőzzenek egymással.
A Brüll Alfréd Akadémia sakk-programjának első országos bajnoki címének örülhettünk Húsvétkor.
12 | Következő oldal » |
---|